Magyar feliratokat távolítottak el két háromszéki községben

Magyar feliratokat távolítottak el két háromszéki községben

Eltávolították a magyar feliratot a kézdialmási és kézdiszentléleki községházák homlokzatáról, mert a polgármesterek megelégelték a folyamatos feljelentéseket. A két kézdiszéki község elöljárója nem várta meg a jogerős bírósági döntést, már azelőtt levették a feliratokat.

Bíró Blanka

2014. április 16., 20:332014. április 16., 20:33

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke portálunknak elmondta, a kézdialmási, kézdiszentléleki községházák nem műemléképületek, ezért még erre hivatkozva sem tudják megvédeni a magyar feliratokat.

„Államigazgatási és bírósági ellenszélben küzdünk az identitásunk megőrzését jelentő feliratokért, szimbólumokért. Egyetlen megoldás körvonalazódik, hogy olyan jogszabályokat fogadjunk el, melyek a szimbólumhasználatot, a nyelvi jogokat szavatolják” – szögezte le Tamás Sándor.

Mint ismeretes, Dumitru Marinescu nemrég leváltott prefektus több település polgármestere ellen indított pert, mert a hivatalok homlokzatára magyarul írták ki, hogy „községháza”, vagy „városháza”, de jogi eljárást kezdeményezett a székely lobogók kitűzése miatt is. Kézdivásárhelyen és Baróton a „városháza” feliratot, Csernátonban, Gidófalván, Málnáson, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken pedig a „községháza” feliratot kifogásolta. A prefektus előzetes panasszal élt a Kovászna Megyei Tanács esetében is, amely székhelye homlokzatára magyarul írta ki, hogy „megyeháza”. A brassói táblabíróság egy korábban indított hasonló perben jogerős ítéletben marasztalta el Maksa község polgármesteri hivatalát, de a hasonló jellegű perek egyikében sem született még az önkormányzatok számára kedvező ítélet.

Februárban Gidófalva polgármestere elégelte meg a zaklatást, és bár műemlék épületben működik a községháza, a felirat eltávolítása a műemlékvédelmi törvényt sértené, inkább letakartatta azt. A zászlóperekben Uzon polgármesterét, de Sepsiszentgyörgy polgármesterét is tetemes bírsággal fenyegette meg a prefektúra, amennyiben nem ültetik gyakorlatba a bírósági ítéleteket.

Marius Popică frissen kinevezett prefektus bemutatkozó sajtótájékoztatóján leszögezte, az elindított pereket nem vonhatja vissza, a bírósági döntéseket pedig gyakorlatba kell ültetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!