Marad a fizetéses parkolás Kézdivásárhelyen

Marad a fizetéses parkolás Kézdivásárhelyen

Személyeskedésből sem volt hiány a kézdivásárhelyi tanács áprilisi soros ülésén. Az indulatok a fizetős parkolók bevezetését szabályozó határozat újabb tervezet révén való visszavonási kísérleténél szabadultak el.

Bartos Lóránt

2014. április 18., 17:462014. április 18., 17:46

Mintegy húsz civil is megjelent a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal gyűléstermében a csütörtöki önkormányzati ülésen: a polgárok arra voltak kíváncsiak, hogy milyen eredménnyet hoz a fizetős parkolók visszavonására hivatott határozattervezet előterjesztése.

A kezdeményezés Lungu Csavar Csaba nevéhez fűződik, és hallgatólagosan a céhes város tanácsának EMNP-s testületi képviselőinek a támogatását is élvezte. Lungu pár héttel ezelőtt 1400 aláírást gyűjtött össze és iktattatott a hivatalnál: a támogatói ívek révén a fizetős parkolókról szóló határozatok visszavonását kérte.Az utolsó tervezetként szerepelő határozatot az ülésvezető javaslatára elsőként tárgyalták, azt követően, hogy a testületi tagok egyperces tiszteletadással adóztak volt kollégájuk, néhai Karácsony Zoltán falufelelős emléke előtt, aki tragikus körülmények között veszítette életét.

A civilek nevében (többek között a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai és a Szőcs József utca lakói) Lungu elmondta: kéri a fizetős parkolók mostani formájában történő felszámolását és a rendszer áttervezését, úgy, hogy az a kézdivásárhelyiek zsebéhez és a város sajátosságaihoz legyen igazítva. Az is elhangzott, hogy az önkormányzat csíkszeredai és nem kézdivásárhelyi cégre bízta a fizetéses parkolók adminisztrálását, kérték az árak újraszabását, a bérletrendszer újragondolását, és nem utolsó sorban a „kerékbilincs”, mint metódus és kifejezés mellőzését, mivel „az egyértelműen bűnözésre utal, „holott az »áldozatok« gyakorta idős vagy nőnemű sofőrök” – amint az egyik piac utcai vállalkozó megfogalmazása szerint.

Balázs Attila néppártos önkormányzati képviselő – akit szintén megbírságoltak a City Parking Kft. emberei – szerint visszaélések történnek a büntetésekkel – ezt ecsetelendő, egy City Parking által láttamozott büntetés másolatát is szétosztotta a tanácsosok között.

Johann Taierling szintén a határozat visszavonása mellett tört lándzsát, és kérte az MPP-s képviselők támogatását is. A polgári párt képviselőinek a véleménye azonban megoszlott: Lukács László szerint hiba lenne a határozatot visszavonni, az MPP-s frakcióból egyedül Szigethy Kálmán értett egyet a civilekkel.

Bokor Tibor polgármester kifejtette: a tervezetet ugyan vissza lehet vonni, viszont az nem jelenti a szerződés felbontását, amit nem lehet egyoldalúan, jogi és anyagi következmények nélkül megtenni. A városvezető még egyszer hangsúlyozta: a tanácshatározat egy évvel korábban született, és senki nem emelt hangot ellene az elfogadási folyamat ideje alatt, de még módosítási javaslatokat sem fogalmazott meg a jelenleg kardoskodó EMNP-frakció – de a civilek sem. Zátyi András jegyző a polgármesterrel értett egyet: egyoldalúan nem bontható fel a szerződés. Bokor az elhangzottakat kiegészítette: nem a jövedelemszerzés volt a tanács célja, hanem az, hogy felszámolják a káoszt.

„Mielőtt bevezettük volna a fizetéses parkolást, a főtéren egy számla kifizetéséért kétszer-háromszor is meg kellett kerülni a parkot az autóval: már az üzemanyag többe került, mint az az egy lej, amit egy fél óráért kifizetünk” – oszlatta el a parkolójegy árával kapcsolatosan megfogalmazott aggályokat a polgármester, hozzátéve, hogy a Szőcs József utcai lakókat sem igazán érti, mivel ott már több évben létezik a fizetős parkolási rendszer. 

Johann Taierling szerint a hivatalnak illetve a határozatot meghozó önkormányzati képviselőknek kellene kifizetnie a szerződés egyoldalú felbontásának a kártérítési költségeit, és újratárgyalni a fizetéses parkoló ügyét. Mivel több milliós összegről lehet szó, ezt a felvetést senki nem támogatta. A vita az elégedetlenkedők távozásával zárult, akik közül páran személyeskedésnek is felfogható sértéseket intéztek a tanácsosokhoz. A polgármester és az RMDSZ-frakció néhány tagja azt javasolták, keressenek kompromisszumos megoldást a szerződés életben tartására, a City Parking vegye figyelembe a panaszosok kérelmeit, és módosítsa a működési szabályokat úgy, hogy ez kényelmesebb legyen.

Erre az egyeztetésre a tanácsülés utolsó pontjaként, a Különfélék napirend alatt került sor, de amint ez elkezdődött, az EMNP-frakció tagjai szerre távoztak az ülésről, nem is adva meg a lehetőséget a tárgyalás lehetőségére. A tiltakozók távollétében az az egyezség született, hogy megoldást találnak a főtéri parkolóórák újrarendezésére, és a bérletrendszert is újragondolja a cég, hogy a hónap és az év bármely szakában lehessen havi, féléves vagy éves bérletet vásárolni.

A gyűlés ezen kívül még 12 napirendi pont megvitatásával zajlott, többek között költségvetés-módosítás, lakáskérések elfogadása, és egy városrendezési terv elkészítésének jóváhagyása szerepelt a listán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!