A világ legnagyobb amatőr színházi fesztiváljára hívták meg az Osonót. A sepsiszentgyörgyi színházműhely a Fazakas Misi rendezte Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást mutatja be a monacói Théâtre des Variétés-ben.
2013. január 04., 14:522013. január 04., 14:52
2013. január 05., 18:322013. január 05., 18:32
Az előadásra augusztus 19. és 28. között kerül sor, Fazakas Misi rendező szerint azért fontos ott lenni a fesztiválokon, azért kell utazni, sokszor sokat és nem feltétlenül jó körülmények között, hogy minél többen, nézők, de szakemberek is, lássák az előadást.
„Nagyon örvendek a meghívásnak, hiszen a társulat eddigi tevékenységének egyik legkiemelkedőbb momentumáról van szó: kőszínházaknak vannak más, rangos fesztiválok, de amatőr kategóriában nincs ennél fennebb: nincs magasabb szintű fesztivál a világon, mint a monacói\" – nyilatkozta Fazakas Misi. A rendezvény idei, 15. kiadására, négy évig tartó válogatás után 24 ország képviselőit hívták meg: Dél-afrikai Köztársaság, Németország, Ausztria, Banglades, Belgium, Kína, Dánia, Spanyolország, Észtország, Amerikai Egyesült Államok, Finnország, Franciaország, Izrael, Olaszország, Japán, Litvánia, Marokkó, Cseh Köztársaság, Anglia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia Svédország és Románia. A fesztiválon összesen 48 előadás, 8 kollokvium és 2 műhelyfoglalkozás lesz. A kéthetes rendezvény alatt tartja világkongresszusát a Nemzetközi Amatőr Színházi Egyesület.
Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.
Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.
Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.
Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.
Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
szóljon hozzá!