Pályázat a fiatalok „felébresztésére”

Impulzus néven hirdet alkotói pályázatot a fiatalok megszólítása érdekében az Osonó Színházműhely, amely tagjai a passzív fiatalok közösségi felelősségvállalását, valamint az aktív életet szeretnék népszerűsíteni a projekttel. A fődíj 200 lej.

Bencze Melinda

2015. április 16., 22:552015. április 16., 22:55

A hetedik alkalommal, az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett idei szónokverseny győztese Mucha Oszkár, az Osonó Színházműhely színésze volt, aki beszédének legfőbb céljául a fiatalok megszólítását tűzte ki. A jelenleg Marokkóban tartózkodó fiatal megkeresésünkre elmondta, az első díjhoz nem csupán a március 15-i sepsiszentgyörgyi ünnepségen való felszólalás lehetősége tartozott, hanem ahhoz 200 lejes pénznyeremény is társult. A 45 eurónak megfelelő összegről azonban úgy döntött, hogy egy olyan pályázat nyereményeként ajánlja fel, amely során fiatalok újabb fiatalokat szólíthatnak meg.

„Most, 2015-ben ugyanaz a feladatunk, ami Petőfinek, s az ő kortársainak volt: keresni és kutatni kell azokat a problémákat, amelyek hátráltatnak bennünket a fejlődésben, kibontakozásban és a közösségünk előrehaladásával” – hangoztatta a versenyző márciusban, aki hozzátette, a technológiai fejlődés következtében a fiatalok gyakran nem tesznek a jobb megélhetés érdekében, inkább „szenderegnek” elektronikai eszközeik előtt. Akárhogyan is, de be kell lássuk azt, hogy a jövőnket mi, fiatalok tudjuk befolyásolni, nem fog senki helyettünk lépni – mondta Mucha, aki azért ajánlja fel nyereményét, mert nem a 200 lej elnyeréséért, hanem a fiatalok megszólításáért, „felébresztéséért” indult a megmérettetésen.

Mint mondta, számára azért fontos mindez, mert véleménye alapján nem kapnak elég impulzust a fiatalok arra, hogy cselekedjenek, ezért nem is cselekednek, ugyanakkor nagyon passzívak. Kifejtette, abban, hisz, hogy, ha legalább néhány fiatalt bemozdít valami, akkor példái lehetnek környezetüknek és az amúgy ebből a szempontból eléggé „haldokló” ifjúság rájöhet: intenzíven élni nem is olyan rossz.

A pályamunkáknak nincs formai követelménye, így azok létrejöhetnek szöveg, rajz, grafika, hang vagy videó formájában is. Legtöbb három, kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhatnak az érdeklődők, amennyiben ezt a feltételt nem tartják be, a pályázat érvénytelenné válik. A pályázó a pályamunka benyújtásával felelősséget vállal azért, hogy a pályamunka a saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői, felhasználói illetve személyiségi jogát, a pályamunka közzététele semmilyen jogszabályt nem sért. A szervezők reklám és pornográf tartalmú pályamunkákat nem fogadnak el, ám olyanokkal már lehet jelentkezni, amelyek korábban bemutatásra kerültek. A munkákat és a jelentkezési lapot a határidő lejártáig csak elektronikus formában lehet beküldeni a palyazat@osono.ro e-mail címre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 07., vasárnap

Esély a kiteljesedésre: így támogathatja jobban a közösség a fogyatékkal élőket

A fogyatékkal élő emberek is lehetnek a társadalom erőforrásai, de az őket nevelő-gondozó családoknak a közösség támogatására is nagy szükségük van – hívták fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi Írisz Házban szervezett konferencián.

Esély a kiteljesedésre: így támogathatja jobban a közösség a fogyatékkal élőket
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Még egy történelmi jelentőségű híd, ami bontásra kényszerül

Több mint száz éven át kitartott, most az összeomlás veszélye fenyegeti a Brassó megyei Vámoshíd bejáratánál álló vashidat. A történelmi Háromszékhez tartozó, valamikor még stratégiai szerepet betöltő átkelőhelyet lebontják, helyére új híd épül.

Még egy történelmi jelentőségű híd, ami bontásra kényszerül
2025. december 06., szombat

Elismerés a háromszéki tűzoltóság legaktívabb önkénteseinek

Decemberben ünnepeljük azokat, akik önzetlenül, szabadidejüket feláldozva dolgoznak a közösségért. A háromszéki tűzoltóság legaktívabb önkénteseit köszöntötte ebből az alkalomból: Fazakas Botondot, Bartos Mónikát és Suciu Ștefant.

Elismerés a háromszéki tűzoltóság legaktívabb önkénteseinek
2025. december 06., szombat

Szigorított szabályozás: akár öt év börtön is járhat a petárdázásért

Bűncselekménynek minősül, és börtönnel büntethető ez év augusztusától a nagyobb pirotechnikai eszközök használata, az elkövetőket azonban nehéz tetten érni, mivel általában saját ablakukból dobják ki a petárdákat.

Szigorított szabályozás: akár öt év börtön is járhat a petárdázásért
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Késő esti vacsora: élelemért merészkedett be Sepsiszentgyörgyre a róka – videóval

Szeméttárolók környékén bóklászó rókát kaptunk lencsevégre Sepsiszentgyörgy egyik bevásárlóközpontjának közelében. A megyei főállatorvos szerint a ragadozó állat nem jelent veszélyt az emberre, de kerülni kell a vele való kontaktust.

Késő esti vacsora: élelemért merészkedett be Sepsiszentgyörgyre a róka – videóval
2025. december 04., csütörtök

Oroszországtól és az Egyesült Államoktól remél segítséget kisebbségi kérdésekben Kulcsár-Terza József

A romániai magyarság jogainak érvényesítése érdekében két nagyhatalom, Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségéhez is írásbeli kéréssel fordul segítségért a Magyar Polgári Erő (MPE) elnöke, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.

Oroszországtól és az Egyesült Államoktól remél segítséget kisebbségi kérdésekben Kulcsár-Terza József
2025. december 03., szerda

Nem kis ajándékkal érkezett Sepsiszentgyörgyre Lázár János miniszter

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán bejelentette: a magyar kormány a Sapientia Alapítványon keresztül 2,8 milliárd forinttal járul hozzá a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal közös, multifunkcionális kulturális központ építéséhez.

Nem kis ajándékkal érkezett Sepsiszentgyörgyre Lázár János miniszter
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Gyermeknevelés témában tartanak előadást Kovásznán

Ingyenes előadást szerveznek a gyermeknevelés témában Sisak Imola klinikai főpszichológus részvételével Kovásznán december 3-án, szerdán délután.

Gyermeknevelés témában tartanak előadást Kovásznán
2025. december 02., kedd

Saját szobájában lehet meglesni a Mikulást

Mikulás-lak nyílik a Székely Mikó Kollégium alatt, a volt Júlia virágüzletben. Egyes időpontokban az ablakon keresztül meg lehet lesni azt is, hogyan tevékenykedik a szobában a Mikulás.

Saját szobájában lehet meglesni a Mikulást
2025. december 02., kedd

Adventi gondolatébresztő és könyvbemutató Újvárosi Katalinnal

Újvárosi Katalin unitárius lelkész, a Menjünk el Betlehembe című kötet szerzője tart adventi elmélkedést és könyvbemutatót december 2-án Csomakőrösön és Kovásznán.

Adventi gondolatébresztő és könyvbemutató Újvárosi Katalinnal
Hirdetés