Rendőrökkel verekedett a bölöni polgármester

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Sértő szavakkal illették, majd ököllel arcbavágták a bölöni rendőrség vezetőjét és helyettesét. Több személyt gyanúsítanak azzal, hogy jogsértést követtek el szerda este, köztük volt a bölöni polgármester is, aki szerint azonban nem ők bántalmazták a rendőröket. Az elöljárót huszonnégy órás őrizetbe vették.

Szabó Enikő

2013. november 21., 10:442013. november 21., 10:44

2013. november 22., 09:152013. november 22., 09:15

Négy személy támadta meg a rendőröket a bölöni rendőrőrs előtt 19 órakor. Ököllel ütlegelték, egyikük pedig egy nyakkendővel fojtogatta az egyik rendfenntartót. A rendőrök egyike felszólította a támadókat, hogy hagyják abba az erőszakoskodást, majd könnygázzal fújták le a támadókat – közölte Nicoleta Marin. A rendőrségi szóvivő szerint a megtámadott rendőrök erősítést kértek, ennek következtében a Sepsiszentgyörgyről érkező nyomozókkal együtt egy ügyész is kiszállt a helyszínre.

Az eddigi vizsgálatokból kiderült az erőszakos cselekmények előzménye: a bölöni rendőrök a községi úton járőröztek, amikor egy gépjármű állta útjukat. A benne levő két személy magyarázatot követelt tőlük, hogy mit keresnek az úton ilyen késői órában. Az alkohol hatása alatt levő személyek már akkor erőszakoskodtak és sértő szavakkal illették a rendőröket. Nem sokkal később a rendőrőrs épülete előtt folytatódott az incidens, de akkor már négy személy, három férfi és egy nő bántalmazta a rendőröket.

Kovászna megye rendőrparancsnoka, Ion Popa megerősítette, hogy a rendőrökkel verekedő egyik személy Sikó Imre bölöni polgármester volt, emellett Gáj Nándor is részese volt az incidensnek, aki így számolt be az eseményekről. „Délben volt egy ATOP gyűlés (a Megyei Tanács keretén belül működő rendőrséget felügyelő biztottság), melyen a közbirtokossági elnök, a polgármester és a roma közösség tagjai is elmondták mindazokat az észrevételeiket, mellyekel kifejezték nemtetszésüket a bölöni rendőrparancsnok tevékenységével szemben, ezt pedig egy informális beszélgetés követte.  Este felhívott egy ismerősöm, hogy mi történik Bölönpatakán, így érkeztem ki a rendőrség székhelyéhez” – nyilatkozta Gáj Nándor. Hangsúlyozta, hogy Sikó Imre bölöni polgármester és az incidens többi résztvevője ötven éven felüli személy, akik kórházi kezelésre szorultak, a rendőröknek velük ellentétben „csak kicsit összegyűrődött az egyenruhájuk”.

Őrizetbe vették a polgármestert

A sepsiszentgyörgyi ügyészség őrizetbe vette csütörtökön Sikó Imrét, a Kovászna megyei Bölön község polgármesterét. Az RMDSZ színeiben megválasztott elöljárót hatósági közeg elleni erőszakkal gyanúsítják – közölte a rendőrség. A polgármesterrel együtt két feltételezett bűntársát – köztük a közbirtokosság elnökét – is huszonnégy órás őrizetbe vették, kérve az előzetes letartóztatásba vétel elrendelését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés
2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
2026. január 02., péntek

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél

Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

2025. december 29., hétfő

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön

A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön
2025. december 29., hétfő

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke

A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke
Hirdetés