Tízéves a Háromszéki Kolbászparádé

Tizedik alkalommal szervezik meg idén a Háromszéki Kolbászparádét Sepsiszentgyörgyön, a rendezvény keretében újdonságok is lesznek, többek között Homonyik Sándor-koncertre is sor kerül.

Bús Ildikó

2012. május 14., 12:352012. május 14., 12:35

2012. május 14., 14:222012. május 14., 14:22

Idén május 19-én rendezik meg a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban a vidékünkön immár hagyományossá vált Háromszéki Kolbászparádét – tájékoztatott Vajda Lajos, a rendezvény főszervezője. A rendezvényre az ASIMCOV (Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Egyesülete), a SVESZ (Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetsége) és a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Kapitánysága rendezésében kerül sor.

„Ebben az évben mintegy 50 csapat részvételére számítunk Romániából és külföldről egyaránt. A csapatok négytagúak lehetnek, a verseny időtartama 3 óra, ez idő alatt folynak az előkészületek és a kolbásztöltés” – mondta az ASIMCOV elnöke. Vajda Lajos a Székelyhon.ro-nak kiemelte: az első fesztiválhoz képest sokat változott a rendezvény, akkor 19 csapat volt jelen, és összevisszaság jellemezte a kolbásztöltést, ma már azonban egységes a csapatok öltözete, és sokkal minőségibb maga a rendezvény is.

Ugyanakkor a kolbásztöltést nem a nézőknek szervezik, hanem a csapatoknak, melyek tíz-tíz személyből állnak (négyen töltenek, hatan szurkolnak), a vendégek számára pedig az udvaron szerveznek hangulatos napot kolbászsütéssel és különböző kísérő rendezvényekkel. Az idei fesztivál fellépője Homonyik Sándor lesz, így ünneplik meg a kolbászparádé tizedik évfordulóját, továbbá fődíjat is biztosítanak az egyik utazási iroda által. Ez az üdülés négy személyre szól a görögországi Thasszosz szigetén júniusban.

A zsűri idén három csoportra lesz osztva, elnöke pedig dr. Amrus Zoltán, a Csabai Kolbászfesztivál szervezője. A zsűri pontozza a csapatot (öltözet, szervezés, jó hangulat), a hozzávalók előkészítését, az asztaldíszítést (elrendezés, dekoráció, hagyományos termékek, eredetiség), a kolbászkészítés folyamatát, a kolbász ízét és aspektusát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek

Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe

Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe
2026. június 09., kedd

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le

Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le
2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
2026. június 08., hétfő

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson

Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül

A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül
2026. június 07., vasárnap

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön

Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön
2026. június 07., vasárnap

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma

Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma
Hirdetés