
Tömeges elbocsátás következik be március végén Sepsiszentgyörgyön, de mindenkit megpróbálnak elhelyezni a munkaerőpiacon – mondta Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője.
2012. március 20., 11:302012. március 20., 11:30
2012. március 20., 15:312012. március 20., 15:31
Március végén kerül sor a tömeges elbocsátásra a Leineweber nadrággyárból, ahonnan mintegy háromszáz személyt küldenek el, mivel Keresztes Zoltán eladta egy svédországi befektetőnek a 13.000 négyzetméteres épületkomplexumot, ahol autók biztonsági elemeit fogják gyártani a jövőben. Jelenleg a nadrággyárban 620 személy dolgozik, számuk 200-ra fog csökkenni, viszont a két vállalat által kötött egyezség alapján a nadrággyártól elbocsátott személyeknek lehetőségük lesz az Autoliv Kft.-hez szerződni. Többen már el is küldték önéletrajzukat, viszont március végén mintegy háromszáz személynek szűnik meg az állása.
Kelemen Tibor az üggyel kapcsolatban elmondta, az LRO gyárból papírok szerint négyszáz embernek kellett volna elhagynia a varrodát, de utólag kiderült, hogy majdnem száz nő gyereknevelésen van, illetve gyereket vár, így a szám sokkal kevesebb lett. Ennek a hírnek tudatában keresték fel az ügynökséget más sepsiszentgyörgyi varroda vezetői, akik kérik az elbocsátott, aránylag jó szakemberek továbbítását, mivel igény van munkájukra. Kelemen Tibor reményét fejezte ki, hogy az elbocsátás révén a munkanélküliség nem növekszik Sepsiszentgyörgyön, hiszen ezek a személyek jól dolgoznak, és sajnos nem jó szándékból, hanem a gazdaság miatt kell munkahelyet változtatniuk. Az ügynökség még az elbocsátás előtt találkozik az érintettekkel, és megbeszélést tartanak a jövőt illetően.
Az ügynökség vezetője azt is elmondta, hogy minden elbocsátott személyt nyilvántartásba vesznek, de munkát is ajánlanak számukra, amit el kell fogadniuk, ellenkező esetben nem részesülnek munkanélküli segélyben. Az igazgató kiemelte: a szakképesítés nélküli személyeket is foglalkoztatják, számukra is van munkalehetőség más, kisebb vagy nagyobb készruhaipari gyárakban.
Kelemen azt is megjegyezte, nagy kár, hogy az LRO gyár alkalmazottai nem tömörültek szakszervezeti tömbbe vagy nem csatlakoztak valamelyik országos szakszervezethez, mert így utolsó kézhez kapott fizetésükkel távoznak a gyárból, ugyanis nincs, aki kiálljon jogaikért, nem volt rendszer, ami megvédené őket.
Bálint Andrea varrónő öt éve dolgozik a cégnél, és elmondása szerint azért választotta az LRO gyárat, mert magasabbak voltak a bérek, mint máshol és jobbak a munkakörülmények. Elmondása szerint mielőtt az LRO-hoz szerződött, két másik varrodában dolgozott, és egyikbe sem menne vissza, éppen ezért az elbocsátás után külföldön keres majd állást. A Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője azonban reménykedik, hogy az elbocsátott alkalmazottak élnek a felajánlott lehetőségekkel és más cégeknél helyezkednek el. Amennyiben nem fogadják el az ajánlatokat, regisztrálják őket munkanélküliekként, de segélyre nem lesznek jogosultak.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!