Továbbra is előzetesben marad Beke István

A román legfelsőbb bíróság hétfőn kimondott jogerős döntése értelmében előzetes letartóztatásban marad Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnöke, akit bombamerénylet előkészítésével gyanúsít a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

Gyergyai Csaba

2016. január 04., 16:592016. január 04., 16:59

2016. január 04., 19:332016. január 04., 19:33

A legfelsőbb bíróság úgy ítélte meg, hogy közveszélyt jelentene Beke István szabadlábra helyezése, ezért megerősítette a bukaresti táblabíróság korábbi, a vizsgálati fogság meghosszabbítására vonatkozó határozatát.

Dragoş Cristian Lică, Beke István védőügyvédje a Krónika kérdésére nem kívánta semmilyen formában kommentálni a legfelsőbb bíróság döntését, azt azonban megjegyezte, hogy munkáját továbbra is nehezítik: korábban kéréssel fordult a DIICOT-hoz, hogy a nyomozati iratcsomót megkaphassa, és részletesen tanulmányozza a dokumentumot, másolatokat készítsen a védelem megfelelő előkészítése érdekében, a választ azonban továbbra is várja.

Dragoş Cristian Lică elmondta továbbá, Beke Istvánt megviselte, hogy az elmúlt több mint egy hónapot a családjától távol kellett eltöltenie. „Annak ellenére, hogy az állam elősegíti és támogatja család intézményét, a védencem december elseje óta nem találkozhatott a feleségével, pedig több alkalommal is kérvényt nyújtottunk be a jogszabály előírásai szerint. Annyit sikerült elérni, hogy Beke István megkapja azt a csomagot, amit a felesége állított össze neki az ünnepekre” – mondta a brassói ügyvéd.

Szombaton egyébként újabb szolidaritástüntetést tartottak Kézdivásárhelyen, melyen több mint százan követeltek igazságot a december elején letartóztatott Beke István és a december végén felbujtóként letartóztatott Szőcs Zoltán számára. Ez volt sorrendben a 23. kézdivásárhelyi szolidaritási megmozdulás.

A HVIM Erdély a közösségi oldalán közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték. „Joga van a román és székely közösségnek is megtudni, hogy milyen beszélgetések alapján hazudták nekik egy hónapon keresztül, hogy a vármegye egyes tagjai bombamerényletre készültek” – áll a közleményben.

Behívatná a román nagykövetet a Jobbik
Hétfőn egyébként az Országgyűlés külügyi és nemzeti összetartozás bizottságainak rendkívüli, együttes ülésén, a Jobbik kezdeményezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternél Románia magyarországi nagykövetének meghallgatását. Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, azért javasolták a múlt héten a bizottságok összehívását, mert Erdélyben az elmúlt hónapokban több magyarellenes intézkedést is lehetett tapasztalni. Úgy fogalmazott: „szomorúan tapasztaltuk, hogy az elmúlt hónapok során Románia ismét visszafelé indult el a demokrácia és a kisebbségi jogok útján”. Az országgyűlési képviselő szerint nem csak arról van szó, hogy számos régóta sérelmes ügyben nincs megoldás. Az elmúlt hónapokban „bekeményedni látszik a román hatalom” – fűzte hozzá. „Szomorúan látjuk”, hogy a magyar külügyminisztériumnak nem sok szava volt az Erdélyben történtekhez – mondta. A jobbikos képviselő szóvá tette, hogy a hatóságok semmilyen bizonyítékkal nem indokolta, hogy miért tartóztatták le Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVMI erdélyi elnökét. Az ellenzéki politikus példaként említette még a Szovátán egy magánház udvarán felállított Wass Albert-szobor ügyét, az Ismerős Arcok együttes sepsiszentgyörgyi koncertjén történt rendőri fellépést említette, de kitért arra is, hogy marosvásárhelyi civileket megbüntettek, mert kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
2025. november 06., csütörtök

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben

Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben
2025. november 06., csütörtök

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése

Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése
Hirdetés