Egy egész család evett abból a sertésből, melynek csak utólag vizsgáltatták be a húsát. A gyanú szerint egy trichinellával enyhén fertőzött disznóról van szó, mely megbetegíthette az öt személyt, azonban az ügyben még folynak a kivizsgálások.
2013. december 05., 15:542013. december 05., 15:54
2013. december 06., 12:382013. december 06., 12:38
Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta: a disznóvágás szabályai idén is változatlanok. Akkor is kötelező betartani a biztonsági intézkedéseket, ha házi fogyasztásra vágják a disznót. Kötelező elvégeztetni a trichinella-vizsgálatot is. Ráadásul a fülszámot a körzeti állatorvosnak kell leadni, mert ennek alapján veszik ki a sertéseket a számítógépes nyilvántartásból.
A füle-farka kóstolást a bevizsgálás után tartsák a házi disznóvágásoknál, hogy elkerülhető legyen a megbetegedés, szögezte le a megyei főállatorvos, aki egyik körzeti állatorvostól szerzett tudomást az esetről.
A Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője, Pataki Annamária megerősítette, hogy a kórházban öt személyt tartanak megfigyelés alatt trichinellás fertőzés gyanújával. Közülük három gyerek és két felnőtt. A gyanú szerint a család bevizsgálás előtt evett a fertőzött húsból.
A fertőző betegségek osztályának vezetője Kovács István elmondta: a páciensek kezelése elkezdődött, azonban az elkobzott sertést kivizsgáló állatorvostól még nem érkeztek meg az állat betegségét igazoló iratok.
A szakemberek ismételten felhívják a figyelmet, hogy a disznóhúst fogyasztás előtt ellenőriztetni kell. Mivel fontos a megelőzés, az ünnepek alatt sűrűbbek lesznek az disznóhús-feldolgozó, forgalmazó egységek ellenőrzései is. A főállatorvos elmondta karácsony és újév környékén mintegy 20 ezer disznót vágnak le a háromszékiek és a kereslet függvényében biztosít sertéshúst a megye négy engedélyezett vágóhídja.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!