
Zöldségkosár elnevezéssel indult el novemberben a házhoz szállított zöldségek programja Sepsiszentgyörgyön. Akkor felmérték a keresletet és összeállították a csatlakozó családok listáját. Csütörtökön már házhoz szállítható az első spenóttermés.
2014. március 26., 17:542014. március 26., 17:54
2014. március 26., 17:542014. március 26., 17:54
Az egyedülálló kezdeményezés a Diakónia Keresztyény Alapítvány által működtetett Írisz Ház érdeme, hiszen a keretei közt működő védett műhelyben, a kertészetben termelik meg a kosár tartalmát. Az Írisz Ház 2010-ben vásárolt Kőröspatakon egy régi kecskefarmot, a hozzá tartozó egy hektárnyi területtel. Kertészkedni azért kezdtek, hogy az intézményt ellássák friss zöldséggel, továbbá a kertészkedés munkaterápiának is megfelel – tájékoztatott Szilágyi Nagy Imola programfelelős.
A farmon már egy 200 négyzetméteres melegházat is építettek, valamint tíz, nyolc méter hosszúságú magas-ágyást is létesítettek. A programban jelenleg 15 család szerepel, akiknek indulótőkét kellett adniuk a kertészet ellátásáért.
A tervek szerint május végétől novemberig heti rendszerességgel egy kosárnyi zöldséggel látták volna el a rendszerhez csatlakozott családokat, azonban a programfelelős tájékoztatása szerint „a spenót olyan szépen fejlődött, hogy az első (szerény) zöldségkosarat már csütörtökön szétoszthatják.”
A biokertészet ráadásul munkahelyteremtő-jellegű, mert eddig három munkakönyves és több gyakornoki állást létesíthettek így a fogyatékkal élők számára, akik így fizetést is kapnak munkájuk után.
Szilágyi Nagy Imola elmondta, hogy a családok csütörtök reggel 8 órától akár el is látogathatnak a Kőröspataki farmra megtapasztalni a hely jellegzetességeit, és egyúttal vegyszermentes spenótot szedhetnek.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.
Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.
szóljon hozzá!