Egy cég jelezte, hogy területet bérelne a sepsiszentgyörgyi városháza adóhivatalának is otthont adó, Romtelecom épületének harmadik emeletén. A polgármesteri hivatal már korábban meghirdette a helyeket, de elsőre nem sikerült jelentkezőt találni. A második próbálkozás sikeresebbnek bizonyult, de még mindig van bérlőre váró felület, hiszen az összterület 300 négyzetméter.
2012. január 27., 13:172012. január 27., 13:17
A nemrég felújított, tükörborítású modern épület földszintjén és első emeletén a városháza adó- és pénzügyi hivatala működik, a második emeleten pedig a posta kap helyet – a két intézmény összesen 1500 négyzetméter alapterületű irodahelyiségben fogadja majd az ügyfeleket. A harmadik, 300 négyzetméteres szint birtokbavételéhez bérlők jelentkezését várják.
A megyeszékhelyi önkormányzat által megszabott határidőig mindössze egy cég érdeklődött, két helyiséget venne bérbe, a tárgyalások elkezdődtek – mondta a Székelyhon érdeklődésére Bálint József alpolgármester.
Megtudtuk, hogy az adóhivatalban jelenleg napi 500–600 személy fordul meg. Január első három hetében illetékekből 400 ezer lejt fizetett ki mintegy 3500 személy, az ingatlanadókból pedig közel 800 ezer lej folyt be, 4500 megyeszékhelyi lakó adózott a városnak. A befizetett adók és illetékek kilencven százalékban fizikai személyektől származnak, a cégek nem sietik el ezen kötelezettségüket. Az év eleji adózási kedv valószínű az adókedvezménnyel magyarázható, hiszen akik januárban és februárban fizetik ki adójukat, tízszázalékos kedvezményt kapnak, március végéig pedig öt százalékkal kell kevesebbet fizetni.
Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.
Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.
Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.
A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.
Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.
Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.
Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.
szóljon hozzá!