Magukra hagyott hátrányos helyzetűek

Simon Virág 2016. február 13., 21:51 utolsó módosítás: 2016. február 14., 11:14

A tíz otthoni beteggondozó központra kért állami résztámogatásnak mindössze a felét kapta meg a Gyulafehérvári Caritas, emiatt a Marosvásárhely, Csíkszereda és Székelykeresztúr környéki, valamint a Kovászna és Fehér megyei központok teljesen elestek az állami pénzektől. Ludescher Lászlóval, a Caritas szociális ágazatának igazgatójával (portrénkon) programjaikról, a csökkenő támogatásról és a továbblépés lehetőségeiről beszélgettünk.

Magukra hagyott hátrányos helyzetűek
galéria
Fotó: Haaz Vince


– A Caritas tavaly ünnepelte 25 éves fennállását. Hogyan jellemezné ezt az időszakot?

– A Caritas a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye szociális, karitatív szervezete. Nemzetiségi és vallási hovatartozástól függetlenül nyújt szolgáltatásokat és segítséget. Hangsúlyosan Székelyföldön vagyunk jelen. Tevékenységünk első szakaszában, a 90-es évek végéig a segélyosztásra összpontosítottunk, azonban rájöttünk, hogy túl sokan végzik ezt a munkát, miközben egyre fogytak a kiosztásra váró segélyek. Az állandó segélyezés függőséget vált ki, hiszen aki folyamatosan megkapja a mindennapi élelmét és ruháját, mindig erre fog várni. A mentalitásban is váltottunk: sor került a szakszerű, embertől emberig történő szolgáltatások, programok és intézmények kialakítására.

– Ma a Caritast elsősorban beteggondozásáról ismerik. Milyen út vezetett idáig?

– Eleinte időseket gondozó otthonaink voltak Gyergyószentmiklóson és Kézdiszentléleken, majd elindult az otthoni beteggondozás, ma már sok ezer emberhez jutunk el az egyházmegye területén. Megjelentek a gyermekeknek szóló nappali foglalkozásaink, hátrányos helyzetű személyeket ápoló állami központokat vállaltunk át, fogyatékkal élők számára szervezünk nappali foglalkozásokat és elindítottuk az utazó gyógypedagógusi szolgálatot is, amely a korai fejlesztésre és nevelésre összpontosít. A Caritas ma már a fogantatástól az élet utolsó pillatanáig ott van az emberek mellett.


– Ekkora léptékű szociális tevékenységhez sok pénz kell. Honnan sikerült mindezt előteremteni?

– A nagy fejlesztéseinket a kétezres évek elején európai uniós támogatással sikerült megvalósítanunk. Elindított szolgáltatásaink finanszírozását három pillérre helyeztük: állami és önkormányzati támogatás, valamint az ellátottak hozzájárulása jövedelmük függvényében. 2013-ban 24 szociális egységünk kapott állami részfinanszírozást: ezek között volt nappali foglalkoztató és egy megyét vagy régiót lefedő otthoni beteggondozó szolgálat. A 3,7 millió lejes össztámogatásból hét szociális szolgáltatásunk 3650 személyt látott el hét megyében. Igazából a 2013-as évvel bezárólag beszélhetünk növekedésről, nagyobb léptékű fejlesztésekről. 2014-ben a megszorítások másfélmillió lejjel csökkentették az állami szubvenciót, amit a következő esztendőben újabb csökkentés követett. Idén a kezdeti támogatás mintegy egyharmadát, 1,3 millió lejt biztosít az állam: mindössze 809 személy szociális-egészségügyi támogatását hagyták jóvá.

– Mivel indokolták ezt a drasztikus csökkentést?

– A támogatásokat az 1998/34-es törvény, illetve a 2011-ben megjelent, a szociális alapellátást szabályozó törvény alapján biztosítják. Ezek a jogszabályok nem módosultak, országos szinten mégis a felére csökkentették a 2013-as támogatási keretet. Az otthoni beteggondozás és a rezidenciális gondozás terén történt számottevő csökkenést súlyosbították azzal, hogy mintegy tíz, gyerekeknek és fogyatékkal élőknek szóló programot is töröltek. Az indokok mondvacsináltak. Egyes esetekben hiányzó tűzoltósági engedélyekre hivatkoztak vagy azt rótták fel, hogy bizonyos intézményeket a helyi önkormányzatokkal közösen alapítottunk, amelyekre nem igényelhető állami támogatás. Mivel a törvényi háttér nem változott, az előírásoknak 2016-ban is éppen úgy megfelelünk, mint három évvel ezelőtt. Ekkora volumenű tevékenységgel és ennyi ellátottal dolgozó civil szervezet, mint a Caritas, kevés van az országban.

– A kiútkeresés jegyében volt-e már egyeztetés az állami szervekkel?

– Vélt igazunkat beadványokkal próbáljuk bizonyítani, felvettük a kapcsolatot az illetékes szakminisztériumokkal. A súlyos pénzügyi megvonások igazolásaként az állami szervek közben újabb és újabb követelésekkel állnak elő. Egy hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó nappali foglalkoztatóban az állam most azt várja el, hogy naponta meleg ételt is adjunk – amit mi is szeretnénk –, csak éppen nem biztosít hozzá semmiféle támogatást. Az állami szociális szolgáltatásoknak stabil a finanszírozása, így abból biztosítani lehet egy családi ház követelményeit, már ahol épült ilyen. Igazságtalanság, hogy az állam ugyanazokat a kritériumokat várja el a civil szervezetektől is, miközben ezt már részben sem akarja támogatni. Nincs fejkvóta alapú támogatás, mint Nyugat-Európában, ahol minden érintett választhat az állami vagy a magán szociális intézmény szolgáltatásai között. A román szociális alaptörvény ugyanezt mondja ki, miközben sok helyen nem is létezik hasonló állami szolgáltatás, csak az, amit a civilek vállalnak. Erre fel jön az állam, és azt, amit eddig hiánypótló szociális szolgáltatásként a civilek nyújtottak, megszünteti.

– Milyen mértékben lehet számítani az önkormányzati és más forrásokra?

– Az elmúlt két évben voltak olyan önkormányzatok, amelyeknek sikerült átvállalniuk az állami rész kimaradását. Sok önkormányzatban nem nyitottak erre, meg sok helyen nincs is rá pénz. A csökkenő állami támogatást különböző pályázatokból próbáltuk előteremteni. Tavaly öt norvég alapos pályázatot nyertünk, de segített a magánszemélyek 2 százalékos adófelajánlása is, sőt cégek is mellénk álltak. Marosvásárhelyen például a Korai Nevelő- és Fejlesztési Központot több cég felkarolta, így sikerült a kiesések egy részét pótolni. Másrészt növelni kellett az ellátottak hozzájárulását, ami sok esetben gondot jelent. A 600 lejnél kevesebb nyugdíjjal rendelkező idős emberek számára ingyenes szolgáltatást nyújtunk az idősek nappali foglalkoztató központjában. Aki egyedül neveli gyerekét, illetve alacsony a jövedelme, szintén díjmentesen vehet részt a korai fejlesztéseken. Látnunk kell, hogy magunkra maradunk, és saját közösségeinknek kell felvállalniuk a szociális ellátást. Eddig nem hajtottunk végre drasztikus létszámcsökkentést, nem bocsátottuk el munkatársainkat, és programjainkat sem zártuk be. Egyelőre várakozó állásponton vagyunk: várjuk az önkormányzati költségvetések sarokszámait, hogy ki mennyivel tudja munkánkat támogatni. Sajnos, sok önkormányzat nem érti ezeknek a szociális szolgáltatásoknak a fontosságát. Infrastruktúrában gondolkodnak: legyen út, legyen felújítva a kultúrotthon, a polgármesteri hivatal, az iskola...

– Milyen a kapcsolatuk az önkormányzatokkal?

– Arra törekszünk, hogy az önkormányzatokat érzékennyé tegyük a szociális kérdések iránt. Igyekszünk feltérképezni a települések erőforrásait és megmutatni, hogyan kellene azt jól értékesíteni. Például, amikor ivóvizet vezetnek be egy faluba, akkor figyeljenek a hátrányos helyzetű településekre is, ott is biztosítsanak minimális életkörülményeket, mert ha valahova nem jut el a víz, ott több lesz a megbetegedés, a gyermekek nem tudnak tisztálkodni, kimaradnak az iskolából, és ez visszahat a település egész közösségére. A szociális problémákat nem lehet csak szociális segélyekkel orvosolni, hanem egyben nevelési, egészségügyi, infrastrukturális, foglalkoztatási kérdések is ezek, vagyis összességében kell látni őket.

– A Caritasnak jelentős munkatársi hálózata van. Fenn tudják-e ezt tartani?

– Ha elbocsátjuk a munkatársainkat, akkor mindaz a szakértelem, tudás, amit évekig felhalmoztunk, elvész. Többségük Erdélyben nem tud elhelyezkedni, hiszen az állami leépítés az egész ágazatot érinti. El fognak menni Nyugat-Európába segédmunkásnak, vagy ha itthon maradnak, nem a szakmában helyezkednek el. Azt tervezzük, hogy idén még nem lesz leépítés. A továbblépés attól is függ, hány cég, hány magánszemély áll mellénk, hány önkormányzat tud nagyobb támogatást adni. Egyelőre vannak tartalékaink, de ez nem tart a végtelenségig. Egyet tehetünk: több száz civil szolgáltatóval közösen próbálunk a minisztériumra hatni.

– Az állam milyen mértékben tudja átvállalni a civil szervezetek szociális programjait?

– Bizonyított tény, hogy az államkasszának sokkal olcsóbb, ha civil szervezeteknek nyújt résztámogatást ugyanarra a szolgáltatásra, mint amit saját intézményei keretében végez el. A legsúlyosabb helyzet az idősek gondozása terén alakult ki. Most, hogy az állam nem akarja finanszírozni az otthoni beteggondozást, a civil szervezetek kiiktatásával az idős emberek felkerülnek az öregotthonok várakozólistáira. Ez mindenkinek rossz, de leginkább az öregeknek, illetve azok hozzátartozóinak: állami öregotthonba sokkal kevesebb esély van bejutni, mint a magánba, ahol a havi tarifa 1800–2000 lej. Eddig nekünk havi 50–80 lejt fizettek a beteggondozásért... De nem csak az idős emberekről van szó. Mondhatnám például a szexuális nevelésben vállalt szerepünket. Ha kollégáink nem tudnak többé a szexuális felvilágosításról beszélni az iskolákban, akkor ez nagy kiesés lesz a pedagógusok számára, de hosszan sorolhatnám a többi szakterületet is. A Caritas hatszáz munkatársa és több száz önkéntese olyan hálót jelent a szociális munkában, aminek hiánya súlyos fennakadásokat fog okozni. Ezért remélem, hogy az elkezdett munkát folytatni tudjuk.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.