A „másik” vásárhelyi RMDSZ jelen lesz az autonómiatüntetésen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A március 10-én, vasárnap 17 órától a marosvásárhelyi Postaréten kezdődő autonómiatüntetésen részt vesz az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének az a csoportja, amely február 12-én a Bocskai-teremben gyűlt össze.

Gáspár Botond

2013. március 10., 12:082013. március 10., 12:08

2013. március 10., 14:382013. március 10., 14:38

A „másik” marosvásárhelyi RMDSZ tagjai fontosnak tartják, és részt vesznek az autonómiatüntetésen. „Február 12-én, a Diakóniai Otthon Bocskai-termében került sor arra a rendezvényre, amelyen a marosvásárhelyi tisztújításból körmönfont módon kizártak adtak hangot elégedetlenségüknek. Az Egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-érdekképviseletért jelszó alatt összegyűlt közel háromszázak továbbra is bíznak abban, hogy véleményük, akaratuk megkerülhetetlen, hogy a közjó érdekében önzetlenül tenni akarókra szükség van. Ma már mindenki – politikusok és közemberek – számára világos: erdélyi/székelyföldi magyar nemzeti közösségünk megmaradásának egyetlen biztosítéka az autonómia. Beleértve Székelyföld területi-közigazgatási autonómiáját. Ezért a Bocskai-teremben megjelentek, illetve az ott kifejtett törekvésekkel azonosulók nevében arra kérünk mindenkit, jelenlétével támogassa a március 10-ei autonómiatüntetést” – áll a szerkesztőségünkbe is eljuttatott, a volt RMDSZ-körzeti elnökök nevében Kovács István által aláírt felhívásban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Két gyerek is megsérült, miután fejre állt egy autó

Felborult és lesodródott az útról egy személyautó csütörtök délután Szásznádas közelében. A balesetben két felnőtt és két gyerek sérült meg.

Két gyerek is megsérült, miután fejre állt egy autó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Marosvásárhelyre érkezik A Kör című rockmusical

Az EDDA Művek legendás dalaira épülő rockmusical, A Kör május 16-án Marosvásárhelyen is megtekinthető lesz a Simon László Sportcsarnokban, ráadásul ingyenesen, csak helyjegyet kell váltani.

Marosvásárhelyre érkezik A Kör című rockmusical
2026. április 29., szerda

Több száz embernek írták meg a felmondási értesítőt

A marosvásárhelyi vegyipari kombinát 858 alkalmazottjának kell átvennie a felmondási értesítését szerdán és csütörtökön. Kaptak ugyan tíz nap haladékot, de nem reménykednek.

Több száz embernek írták meg a felmondási értesítőt
2026. április 29., szerda

Harmincezer liter vizet tud szállítani az adományba kapott tartálykocsi

Temes megye után országszinten csak Maros megyében van két, 30 ezer literes tartálykocsi, amivel ivóvizet tudnak biztosítani szükség esetén a lakosságnak. Az elsőt Marosvásárhelytől kapta a tűzoltóság, a másodikat szerdán délután a megyei tanácstól.

Harmincezer liter vizet tud szállítani az adományba kapott tartálykocsi
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Tragikus hirtelenséggel elhunyt sporttársukat gyászolják

A Marosvásárhelyi Sportegyesület (MSE) sportközössége is gyászolja tragikus hirtelenséggel elhunyt sporttársát, Fülöp Miklóst.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt sporttársukat gyászolják
2026. április 29., szerda

Az ilyen európai uniós beruházások bármikor jöhetnek: sok millió euró hálózatbővítésre

Kilencvenegyezer lakosnak lesz minőségi ivóvize és részben csatornahálózata két éven belül, miután megvalósul az Aquaserv vízszolgáltató 186 millió eurós nagyberuházása. Maros megye mellett Hargita megye egyik városát is érinti a fejlesztés.

Az ilyen európai uniós beruházások bármikor jöhetnek: sok millió euró hálózatbővítésre
2026. április 29., szerda

Sikerült befogni a Somostetőn kóborló fiatal medvét – videóval

Befogta a néhány napja állított csapda azt a fiatal hím medvét, amely a közelmúltban többször is feltűnt Marosvásárhelyen a Somostető környékén, az állatkert közelében.

Sikerült befogni a Somostetőn kóborló fiatal medvét – videóval
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Teherautó és személygépkocsi ütközött Maros megyében

Baleset történt a Százkézd községhez tartozó Zoltán településen, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók és a mentősök.

Teherautó és személygépkocsi ütközött Maros megyében
2026. április 28., kedd

Métereken át tolta maga előtt a személyautót a kamion a körforgalomban – videóval

Térfigyelő kamera is rögzítette egy teherautó és személygépkocsi ütközését Marosvásárhely egyik legforgalmasabb útkereszteződésében.

Métereken át tolta maga előtt a személyautót a kamion a körforgalomban – videóval
2026. április 28., kedd

A Marosnak Marosvásárhely szívében a helye

Legyen újra szerves része a városnak a Maros-folyó mottóval hirdetett nemzetközi ötletpályázatot a marosvásárhelyi városvezetés azzal a céllal, hogy összekössék a vizes élőhelyeket a meglévő parkokkal. A négymillió eurós díj részben helyben marad.

A Marosnak Marosvásárhely szívében a helye
Hirdetés