Szombaton autók, szekerek sora kígyózott fel a hegyre a Nyárádmente és a Sóvidék felől, később kéttucatnyi huszár lovai nyomán por lepte be a Bekecs-tetőn az őszi gyepet és a sárguló lombokat. Több százan érkeztek idén is a gyönyörű őszidőben emlékezni, ünnepelni, természetet járni Marossszék magyarjai, akiknek a Bekecs jelent valamit, és akik minden október első hétvégéjén a bekecsi kápolna és kereszt mellől szemlélik az Erdélyt körülölelő Kárpát-koszorút. A nyárádmagyarósi önkormányzat, iskola és civil szervezetek által megrendezett, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas alapítvány, Maros Megye Tanácsa és számos magánvállalkozó által támogatott rendezvény mára egyik legjelesebb ünnepe lett az itteni székelységnek, amikor az 1916 őszén zajlott bekecsi csatákra és a magyar honvédek véráldozatára emlékezhetnek.

Búslakodás helyett emelt fővel

Amikor ezt a rendezvényt évekkel ezelőtt elindították, azt vallották: a magyar történelem nem csupán Mohácsból, Világosból és Trianonból áll, hanem vannak olyan események is, amelyekre büszkék lehetünk. Az itteni székelyeknek nem kell Aradra menniük egy bús megemlékezésre, hanem felemelt fejjel, büszkén emlékezhetnek itt arra, amit ezen a helyen 1916. szeptember 29. és október 4–5. között végeztek a honvédek. A néhány éve felépült közeli kápolna is bizonyítéka annak, hogyha a civil szféra, a vállalkozók és a politikum összefog, olyasmit lehet megvalósítani, ami a széthúzás miatt őseinknek négyszáz év alatt sem sikerült.

A halottak visszatartják az élőket

Minden októberben vértanúkra, szabadságharcosokra, honvédőkre emlékezünk kegyelettel, méltósággal, mert csak akkor maradhatunk meg a Kárpát-hazában, ha ismerjük múltunkat és büszkék vagyunk elődeink tetteire – hangsúlyozta Sepsiszéki Nagy Balázs, aki a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet helyettes vezetője, Fráter Olivér államtitkár-helyettes üzenetét tolmácsolta. A Bekecs olyan hely, mint a háromszékieknek Kökös vagy az Ojtoz völgye, a csíkiaknak a Nyerges-tető vagy az Úz völgye. Ez a hely az emlékezés és számvetés helye. Nekünk minden emlékjel Jókai szavait juttatja eszünkbe: ha az élők el akarnák hagyni ezt a hazát, a halottak visszatartanák őket. A mai nap tisztelgés az ősi hazát hősi halállal megvédők előtt, melynek üzenete szembemegy minden árulással, minden lemondással: mit ért az önfeláldozás, ha most önként elhagyjuk a szülőföldünket? Amikor ma kénytelenek vagyunk Doberdóra, Isonzóra, Galíciára vagy a Bekecs-tetői csatákra gondolni, ne feledjük, hogy a véráldozatok köteleznek nemzetünk jelenének és jövendő életesélyeinek feltérképezésére és hatékony cselekvésre.

Figyelmeztető zászló és üzenet

A székelyvajai fúvószenekar játéka és a nyárádmagyarósi iskolások Fohász című zenés irodalmi műsora emelte a hangulatot a Bekecs-tetőn, majd hatalmas piros-fekete zászlót hoztak elő a helyi fiatalok. Olyan zászló ez, amely csak a Bekecsé, ezt nem tűzik ki egyetlen intézményre sem, de színei üzennek. A piros a vért, a fekete a földet és a gyászt jelenti, a zászló pedig azokra emlékeztet, akik vérüket adták ezért a földért. A lobogót ft. Oláh Dénes katolikus főesperes szentelte meg, majd az Ó, én édes Jóistenem dallamára ünnepélyesen felhúzták az árbocra.

Ezután a bekecsi kápolna harangjaink búgása közepette a szokáshoz híven meggyújtották a lármafát is. Kacsó Antal polgármester felhívta a jelenlevők figyelmét: lármafát őseink akkor gyújtottak, ha veszély volt. Az idei lármafagyújtással a nemzetünket fenyegető nagy veszélyre szeretnének rámutatni: mire este lemegyünk a hegyről, Erdélyből már hatvanöt magyar fog hiányozni. Ha ez így folytatódik, két nap múlva egy kis falu, két hónap múlva három magyar község tűnik el Erdély térképéről. Fel szeretnék hívni a politikusok figyelmét, akik választások előtt eljönnek ígéreteikkel, hogy Erdély népéért tenni kell valamit, különben az egymással viszálykodó magyar pártoknak köszönhetően felszámoljuk önmagunkat, fiataljaink elmennek, a tehetetlen idősek magukra maradnak.

„Ez a hely a miénk”

Ezután a történelmi megemlékezésekre került sor. Józsa András történész részletesen számolt be az 1916 őszén zajló bekecsi csatákról, a Nyárádremetétől Csókfalváig húzódó frontvonalról, a magyar honvédek és bosnyák katonák hősi ellenállásáról, amely megtorpanásra, majd visszavonulásra késztette az Erdélybe betört román csapatokat. Benkő József hadtörténész elmondta: egyes történészek szerint a bekecsi csaták csak egy mellékes hadműveletet jelentenek. Ő ezt másként látja, hiszen itt egy hétig fel tudták tartóztatni a kassai 9-es és miskolci 10-es honvédek a román csapatokat, amíg a német hadseregnek sikerült bekerítenie és menekülésre kényszerítenie azokat. „Ez a hely a mi helyünk, ezek az emlékművek a történelmi múltunkat őrzik, a sírok azt a dicsőséget zengik, amelyet a mai napig semmilyen hatalom nem tudott elpusztítani”.

Felújították a sírokat

Az ünnepség a Körtövés mezején álló emlékműnél folytatódott, ahol Benkő József bevallotta: gyermekkori álma volt, hogy ezeket a katonasírokat, emlékműveket feljavítsák, rendbe tegyék. Az általa vezetett marosvásárhelyi 23. határvadász hagyományőrző csoport tavaly kezdte el ezt a munkát: az elmúlt évben ezt az emlékművet javították fel, amely hat hősre emlékeztet, az elmúlt napokban a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával a Falu erdeje feletti sírkertet tették rendbe, ahol huszonhét magyar és két bosnyák katona alussza örök álmát. A halottakat 1916-ban eltemették, a nők kereszteket állítottak a sírokra, míg az emlékműveket, sírköveket a nyárádselyei és nyárádmagyarósi frontharcosok szövetsége emelte 1941-ben. A hagyományőrző csoport szeretne további katonasírokat is azonosítani és megjelölni itt a jövőben is, míg a százéves évfordulón szeretnének nagyobb szabású rendezvénnyel megemlékezni. A körtövési emlékmű mellé idén kopjafát is állítottak, mert úgy érezték, a kopja a székely ember jelképe, és fontos, hogy múltunkról és őseinkről ne feledkezzünk meg.

A torboszlói kopjás lófő székelyek nevében Simon András szólalt fel, aki kilenc éve kezdte el a bekecsi lovas napokat és megemlékezéseket szervezni, ma pedig szíve örömmel van tele, mert ez olyan rendezvénnyé nőtte ki magát, amely összefogja a Nyárádmente és Sóvidék népét, és a nemzeti összetartozás egyik jelképévé válhat. Az ókori görög olimpiák idején a szemben álló felek fegyverszünetet tartottak és együtt ünnepelték a bajnokokat, hősöket, a bekecsalji lófők is azt szeretnék, ha a bekecsi megemlékezések is ilyen alkalmak lennének a sok viszálytól sújtott nemzetünk számára is, az ide ellátogatók egymás tisztelete, megbecsülése jegyében adnának tiszteletet az elesett hősöknek. „Soha ne feledjük el azt a leckét, amit a történelem általunk üzen és minekünk tanít” – figyelmeztetett a hagyományőrző csoport vezetője.

Az emlékezés alatt torboszlói lófők, szovátai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, szentjobbi, diószegi, gernyeszegi, marossárpataki, havadi, debreceni és marosvásárhelyi huszárok és a 23. határvadász zászlóalj hagyományőrzői álltak lovas díszőrséget. Az ünnepség végén az emlékezők a tisztelet koszorúit is elhelyezték az emlékműnél és kopjafánál.