A fiatalság „ébresztette fel” Marosvásárhelyt

Bár az egyik országos hírtelevízió szerdán este hetvenezer tüntetőről számolt be országszerte, a híradásokban nem esett szó Marosvásárhelyről. Tény és való, hogy a többi városhoz képest a vásárhelyiek lassabban mobilizálódtak. „Három napig csendben emlékeztünk, de most már úgy érezzük, hogy a korrupció túl sok, a csontvelőnket sérti” – mondta a szerda esti tüntetésen Zsigmond Imola tüntető. A szintén magánemberként részt vevő Hamar Alpár Benjámin is azt erősítette meg, hogy a szerdai csak egy „kezdő este” volt, és úgy gondolja, hogy a következő napokban is folytatódnak a tiltakozások. Kijelentette: jönnek ezekre is.

A szerda estére meghirdetett tüntetésről (is) elmondhatjuk: a Facebookon szerveződött. A tüntetőket verbuváló Andrei Gereb csütörtökön kora délután portálunknak elmondta: addig folytatják a tiltakozó akciójukat, amíg technokrata kormány alakul, értékes emberekkel, akik valóban szakemberek és szakterületüknek kiválóságai, vezetői. A tüntetésen többen is arról számoltak be, hogy a közösségi oldalon legalább három eseményt hirdettek meg, de azt is sokan rebesgették, hogy az egyiket azért törölték, mert a szervező visszalépett, ugyanis megfélemlítették.

A későbbi felvonulás során azt is megtudtuk: az orvosi egyetem diákjainak legalább egynegyede kint van. Mintegy húsz percnyi várakozás, álldogálás után megérkeztek az első trikolórok, majd a hangadók egy csoportba tömörülve kezdték „ébresztgetni” a virágórát körbeállókat. „Toate partidele fură prin rotaţie” (minden párt szerre lop), „vrem spitale, nu catedrale” (kórházakat akarunk, nem katedrálisokat), „uniţi salvăm toată România” (együtt megmentjük Romániát), „la puşcărie, cu toţii la puşcărie” (börtönbe, mindenikükkel börtönbe) – ilyen és hasonló rigmusokat skandáltak a résztvevők, de a román himnuszt is elénekelték. Különösen beszédes volt azoknak a fiataloknak a látványa, akiknek egészségügyi maszkjain a Colectiv szó volt olvasható. Amikor már sokadjára skandálták és ugráltak a tiltakozók a „cine nu sare, nu vrea schimbare” (aki nem ugrál, nem akar változást) jelmondatra, a hangulat annyira a tetőfokra hágott, hogy érződött, valami fog történni. A tömeg el is kezdte kiabálni, hogy: „la prefectură” (a kormánybiztosi hivatalhoz). A tiltakozás a régi városháza előtt folytatódott tehát, az oda átvonuló tömeg a már eddig ismételt vagy újabb rigmusokat skandált.

Éppen azokhoz a fiatalokhoz álltunk közel, akik később azon kezdtek el tanácskozni, hogy hova menjenek. Végül gyorsan az orvosis bentlakások mellett döntöttek, és a tömeg a főtér Kultúrpalota felőli oldalán elindult visszafelé. „Nu staţi în balcoane, că muriţi de foame” (ne üljetek az erkélyeken, mert éhen haltok), „dacă vă pasă, nu staţi acasă” (ha érdekel, ne maradjatok otthon), „haideţi cu noi” (gyertek velünk) – ezek voltak azok a jelmondatok, amelyek aztán a fél tíz utánig tartó tüntetésen újból és újból felcsendültek.

A főtéren végigvonulva a fiatalok megálltak az Apolló palota előtt, a román pártok székhelyeinél, és dühös fütyülésbe kezdtek, majd folytatva útjukat, a Szentgyörgy utcai kórháznál még erősebben hallatták hangjukat, de a néhány tíz méterrel odébb álló mentőt megtapsolták, és azt kiabálták: „eroi in halate” (hősök fehér köpenyben). A jellemző módon román fiatalok alkotta tömegben érdekes magyar nyelvű megjegyzés ütötte meg fülünket: „soha nem gondoltam volna, hogy noua dreaptas fiatalokkal fogok együtt tüntetni” (A Noua Dreaptă – Új Jobboldal elnevezésű anarchista szervezet több magyarellenes megmozdulást is szervezett – szerk. megj.).

A felvonulás egyik legeuforikusabb pillanata az volt, amikor a Szentgyörgy téren egy bukaresti rendszámtáblájú kamion elkezdett dudálni, amire a tömeg hangos üdvrivalgással, tapssal, rigmusokkal válaszolt. Az orvosis bentlakásoknál is folytatódtak az euforikus pillanatok, a fiatalok kitörő örömmel fogadták ugyanis minden alkalommal, ha a bentlakásban tartózkodó társaik csatlakoztak hozzájuk. A tömeg ezután visszafordult, végigvonult a József Nádor (ma: Victor Babeş) utcán, majd a „hoţii, hoţii” (tolvajok, tolvajok) rigmust skandálva kikanyarodott a Vár sétányra, és ezzel szinte egy időben rázendített a román himnuszra. A tömeg (melyről ekkor már úgy beszéltek a felvonulók, mint amely 1000–1500 embert számlál), a Bernády-szobor mellett letérdelt, és pár pillanat néma csenddel adózott a tragédiában elhunytaknak, sebesülteknek. Ezúttal a főtér másik oldalán tértek vissza a virágórához, ahol a fiatalok ismét letérdeltek, a telefonjaik vakuival világítottak, majd skandálva köszönték meg a csendőrök munkáját, és ezzel az ígérettel széledtek szét: „mâine la şapte” (holnap hétkor).