– Miért döntött a színészi pálya mellett?

– A színházzal való első találkozásom során nagyon izgalmasnak tartottam, és nagy csodálattal néztem azokat embereket, akik ott állnak a színpadon, és azt, ami ott történik közöttük. Kiskorom óta színésznő szeretnék lenni, de volt egy megtorpanás, a felvételi előtt azt mondtam, hogy mégsem jövök ide, majd tanulok jogot, antropológiát vagy bármi mást, csak színész nem leszek. Végül is ide jöttem, de nem bánom egy kicsit sem.

– Milyen egy klasszikus darabban játszani, és milyennek látja a tanítónőt?

– Játszottam már klasszikus szövegekkel, amelyeket átdolgoztunk a saját elképzelésünk szerint. A tanítónő sem az eredeti formájában került színpadra a mi előadásunkban, kicsit elemelt volt, Bródy szövegét átdolgoztuk, sokat húztunk belőle. Tóth Flóra tanítónő 22 éves, akárcsak én, ami nagyon érdekes, szerintem ritkán adatik meg, hogy saját korát játssza egy színész. Ami a karaktert illeti, az elején egy kicsit butának gondoltam. Aztán rájöttem, hogy nem buta, erősen hisz valamiben. Fel kell nőnie, rá kell jönnie arra, hogy az a kis falu nem olyan, kedves, kellemes, mint egy falumúzeum, hanem súlyos történetek zajlanak ott. Ő egy olyan lány, aki hisz abban, hogy megváltoztathat embereket, átadhat valamit, amit ő jobban tud, hogy formálhat egy közösséget. Egyedül azonban nem olyan erős, hogy ezt véghez is vigye, de nagyon kitartó nő. Végül megérti, hogy nem rózsaszín az élet, ami sokat számít az ő személyes fejlődésében.

– Melyik a kedvenc része, milyen tanulságot vont le a darabból?

– Egyik sem alakult még ki. Előadásról előadásra nagy lépcsőket lépek afelé, hogy érezzem az apróbb árnyalatokat. Egyelőre még minden új, még csak két előadáson vagyunk túl, és minden előadáson, minden próbán eszembe jut valami, amit hozzá tudok tenni, és így folyamatosan egyre kerekebb lesz az alakítás. A tanulsággal is ez a helyzet. A következő előadásra csak november 20-án kerül sor, addig jobban megérik bennem a darab és a karakter is, akkorra talán egy-két következtetést le tudok vonni, de ez tovább alakul bennem. Vannak bizonyos részek, ahol nagyon is érzem a kapcsolódást a karakterrel, de van, ahol még nem. Nem úgy tekintem a saját munkámat, hogy a bemutatóval én végeztem, addig mindent megcsináltam, ez nem egy kész termék. Azt még játszani kell, és minél többet játszunk, annál többet fejleszthetünk rajta.

– Milyen érzés színésznőként különböző, egymástó eltérő szerepekbe bújni?

– Ez egy nagyon érdekes formája az önkeresésnek, tulajdonképpen önreflexió az egész. Most például furcsa ez a karakter, mert ennyire nőies szerepet rég játszottam, az elmúlt időben inkább férfi(as) szerepeim voltak. Ennek következtében közelebb kerültem a saját férfias énemhez, de épp jókor jött ez a szerep, ahhoz, hogy a nőiességemmel is kezdjek jobban „megbarátkozni”. Nagyon szeretem ezt az állapotot, hogy keresem azt, hogy miként tudok másabb lenni.