
Fotó: Boda L. Gergely
Szombaton hivatalosan megnyitják az új helyszínre, a régi kaszárnya udvarára költöztetett ócskapiacot. Marosvásárhely polgármestere ugyanakkor egy Facebook-bejegyzésében javaslatokat kért a „Piața OCSKA” elnevezés megváltoztatására.
2015. július 17., 16:422015. július 17., 16:42
A marosvásárhelyi piacigazgatóság hivatalos értesítése értelmében a hétvégén már az új helyszínen nézelődhetnek, vásárolhatnak a marosvásárhelyiek és környékbeliek. Nemcsak a helyszín lesz új, hétvégétől szombaton is árusokkal telik meg az udvar. Mivel egy zárt udvarról van szó, nincs órarend, késő délutánig lehet majd új és használt termékeket vásárolni. Az autóval érkezők ugyanoda parkolhatnak, mint eddig, ha a Sziget utcai ócskapiacra igyekeztek. Pavel Dumitru piacigazgató azt mondta, előreláthatóan szombaton kevesebben lesznek, mint vasárnap, mert az árusok egy része jelezte, hogy szombaton vallási okok miatt nem kereskedik.
Az új helyszín bejáratához kifüggesztett táblán ez a felirat áll: Piața OCSKA. Miután ezt a közösségi oldalon egyesek szóvá tették, Dorin Florea polgármester Facebook-oldalán bejegyzést tett közzé, amelyben arra biztatja olvasóit, hogy javasoljanak „valami modernebb és jobban találó elnevezést”. A hozzászólásokból kiderül, hogy sokan szeretnék, ha egyszerűen csak két nyelven írnák fel a piac megnevezését: Piata de vechituri – Ócskapiac, de vannak, akik azt javasolják, hogy „Rupi mall” legyen, arra utalva, hogy sok cigány kínálja ott termékeit.
Döntés egyelőre nem született, az új helyszínre kihelyezett tábla is azt mutatja, hogy a hivatalos táblák felszerelésekor a városháza nem veszi figyelembe a helyiek véleményét, a valós kétnyelvűségre irányuló igényét.
Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.
Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.
Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.
Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.
Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.
Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.
A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.
A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.
Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.
szóljon hozzá!