A hétvégén sportoltak a magyar nagycsaládosok

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A hétvégén negyedik alkalommal rendezték meg a nagycsaládos sportnapokat Nyárádszeredában, amelyre már a Kárpát-medence több térségéből is érkeztek résztvevők.

Gligor Róbert László

2012. augusztus 07., 19:502012. augusztus 07., 19:50

2012. augusztus 07., 19:592012. augusztus 07., 19:59

Az eddigi találkozókat mindig önerőből szervezték, idén azonban a magyar kormány Nemzeti Erőforrás Minisztériuma is támogatást nyújtott az eseményhez a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége révén. Ugyanakkor idén először érkeztek magyarországi és felvidéki résztvevők is a rendezvényre, amely egybeesett a városban szervezett nyárádmenti és városnapokkal. Ennek az volt az előnye, hogy több eseményen részt vehettek a vendégek, „hátránya” pedig csak az volt, hogy a nagycsaládosokat jobban érdekelte a mozgás és a tornatermi sport, mint a főtéri események és koncertek hangzavara – vonta meg a mérleget portálunknak Csíki Sándor főszervező, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke.

Nemcsak focizni tudnak

Eredetileg csak focitornát képzeltek el I. Csaba Királyfi Kupa néven. Ezt meg is tartották szombaton egy-egy felvidéki és magyarországi, valamint két erdélyi csapat részvételével. De mivel a résztvevők többsége családostól érkezett, más sportágakban is versenyeket szerveztek: volt tollaslabda, röplabda, asztalitenisz, kosarazás is. A díjakat vasárnap reggel osztották ki a szervezők, azután pedig lovagolni is lehetett, majd megkoszorúzták Csaba királyfi szobrát.

A rendezvényen több mint száz személy vett részt, sikeres volt és rengeteg barátság is szövődött – értkelte Csíki Sándor, aki hozzátette: a programot az is színesítette, hogy a résztvevők körében spontán népdalverseny is kialakult, de Gyepessi László is szórakoztatta őket Széllyes-monológokkal.

Példaértékű részvétel

A felvidéki Pásztor Csaba elnök lapunk érdeklődésére elmondta: a Mátyusföldi Nagycsaládok Szervezete ötven tagcsaláddal működik, és nagyon örültek, hogy ide is eljöhettek. Nem számít az oda-vissza 1400 km utazás, mert sokat jelent számukra az együvé tartozás tudata.

A Csíkszeredai Nagycsaládos Egyesület elnöke, az erdélyi szervezet alelnöke nagy lehetőségnek látja ezt az alkalmat is, hogy bebizonyítsák: a nagycsalád nem feltétlenül szegénységet, nehézséget jelent – emelte ki Dánél Sándor. A csíki gyermekek az élet minden területén, így a sportban is jeleskednek, s amellett, hogy jól tanulnak, sokuk leigazolt aktív sportoló is. A hétvégi rendezvény fontosságát egyrészt abban látja, hogy barátságok születnek, és a gyermekek is megismerik egymást, továbbá minden korosztály aktívan sportolt. Másrészt úgy érzi: az, hogy a felvidékiek ekkora távolságra is eljönnek, az erdélyieknek üzenet értékű: az ittenieknek is nagyobb energiát, időt és anyagiakat kell néha fordítani a kapcsolatok ápolására, az együttműködésre és a staféta átadására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Tizenegy éve kezdték el építeni, még legalább kettőbe telik, míg meglesz az elkerülőút

2027 második felére tehermentesítheti Marosszentgyörgyöt a tehergépkocsi-forgalomtól a Koronka–Jedd–Nagyernye terelőút – ezt a választ kapta Sófalvi Szabolcs polgármester, akivel a községben zajló többi beruházásról is beszélgettünk.

Tizenegy éve kezdték el építeni, még legalább kettőbe telik, míg meglesz az elkerülőút
2025. július 31., csütörtök

Most megfizetik az árát, akik törvénytelenül építkeztek

Százkilencven marosvásárhelyi lépcsőház lakói kérték, hogy vehessenek részt a hőszigetelési programban és országos vagy uniós pénzalapokból váljon energiahatékonyabbá otthonuk. A sorrendet a városi tanácsülésen szavazták meg csütörtökön.

Most megfizetik az árát, akik törvénytelenül építkeztek
2025. július 31., csütörtök

Csak remélik, hogy nem kell ismét lezárni a vízüzemeket a megnövekedett sótartalom miatt

Nem volt akkora felhőszakadás, mint két hónappal ezelőtt, mégsem vált be a pár napja kialakított vezetékrendszer Parajdon. A szakemberek újra megnövekedett sókoncentrációra számítanak a Kis-Küküllő vizében a következő napokban.

Csak remélik, hogy nem kell ismét lezárni a vízüzemeket a megnövekedett sótartalom miatt
2025. július 31., csütörtök

Egyetemi gyógyszertár: nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet

Nyílt levélben kéri a marosvásárhelyi RMDSZ az orvosi egyetem rektorától, hogy a nemrég megnyílt egyetemi gyógyszertárban biztosítsák a magyar feliratokat és a magyar nyelven beszélő alkalmazottakat.

Egyetemi gyógyszertár: nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet
2025. július 30., szerda

Egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében

A mezőgazdasági támogatások iránti kérelmek száma csökkent, a bejelentett földterületek viszont növekedtek – ez mutatja jól, hogy egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében. Idén több mint 21 ezer gazda kért APIA-s támogatást.

Egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében
2025. július 30., szerda

Sok az állásajánlat, de a munkanélküli is

Bolti eladókat, szakácsokat és -segédeket, építkezésben jártas szakembereket és biztonsági őröket keresnek a Maros megyei cégek, a legfrissebb adatok szerint. Az idén végzett fiatalok közül 128-an jelentkeztek be hivatalosan álláskeresőként.

Sok az állásajánlat, de a munkanélküli is
2025. július 30., szerda

Igazi csemegék a Nyárádmente Fesztiválon

Színes programokkal, különleges irodalmi találkozókkal, néptánccal, gyermekprogramokkal és esti koncertekkel ünnepel a hétvégén Nyárádmente. A programok Nyárádszeredában lesznek.

Igazi csemegék a Nyárádmente Fesztiválon
2025. július 29., kedd

Nem a medve akadályozza a marosvásárhelyi szaladókat

Karbantartási munkálatok miatt nem lehet használni Marosvásárhelyen a Somostetőn levő futópályákat.

Nem a medve akadályozza a marosvásárhelyi szaladókat
2025. július 29., kedd

Kevesebb diák kap ösztöndíjat szeptembertől a Bolojan-törvény miatt

A Bolojan-törvény jelentősen átalakítja a diákösztöndíjakat: már csak három típus marad, és kevesebb tanuló részesülhet ezekben. Sokan attól tartanak, hogy ez visszalépés az oktatásban és növelheti az iskolaelhagyást.

Kevesebb diák kap ösztöndíjat szeptembertől a Bolojan-törvény miatt
2025. július 29., kedd

Petíció Soós Zoltán polgármester mellett

Folyathassa Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester a munkáját, amíg jogerős ítélet nem születik – ezt kéri petícióban a marosvásárhelyi RMDSZ.

Petíció Soós Zoltán polgármester mellett