Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője vezette annak a beszélgetésnek a fonalát, mely az elmúlt 25 évet járta körbe. A szombaton a Bernády Házban tartott író-olvasó találkozón jelen volt a Holmi két szerkesztője: a versrovatot vezető Várady Szabolcs költő, műfordítő és a kritikai rovatért felelős Radnóti Sándor esztéta, kritikus, valamint három állandó szerzője: Kőrizs Imre költő, Nádasdy Ádám nyelvész, műfordító, költő, tanár és Markó Béla költő.

A minőség volt a védjegye

A házigazda az 1989. októberében induló lap kezdeteiről kérdezte a szerkesztőket. Várady Szabolcs akkoriban nem is tartózkodott Magyarországon, csak feleségétől értesült, hogy új lap indul, melynek Réz Pál lesz a főszerkesztője, és ő a versszerkesztője: „Az írók mindig szerettek volna saját lapokat indítani, ahova nem a pártközpontból neveznek ki főszerkesztőt. ’89 elején érett meg a helyzet arra, hogy egy új lap indulása ne legyen engedélyhez kötve, csak be kellett jelenteni, hogy indul”. Radnóti Sándor ezt annyival toldotta meg, hogy a lapokat általában a fiatalok szokták szerkeszteni, de annak, hogy az induló Holmi szerkesztőgárdája érett felnőttekből állt, voltak bizonyos előnyei: például a minőség. „A Holmi nem egy kitüntetett irányzatot képviselt, egy gyűjtőlap akart lenni, amely mindenhonnan lefölözi a legjavát” – fogalmazott Várady. A beszélgetésen szó esett a szerkesztőségi demokráciáról, a Nyugat befolyásáról – akár a lap szerkezetének tekintetében is –, illetve arról, hogy külalakját egy nyugati filmes folyóiratnak köszönheti. A beszélgetésnek természetesen „láthatatlan” meghívottai is voltak, sok szó esett a Holmi nagyjairól és legendás főszerkesztőjéről, Réz Pálról.

Lapszerkesztés mint fogadás

A szerkesztők már nem emlékeznek arra, hogy végül ki javasolta Bessenyei György Holmi művének címét a folyóirat nevének, mint ahogy a Látó esetében is ez a tény a homályba vész. A kérdésre, hogy a lapban közlő munkatársaknak hogyan vezetett útjuk a Holmihoz, Markó Béla elmondta, hogy ebben az összefüggésben meg kell említeni a Látót is: „1989 decemberében az addig Igaz Szónak nevezett folyóiratot, ahol Gálfalvi Györggyel dolgoztunk, átvettük, megváltoztattuk, és címet kerestünk neki” – emlékezett vissza, majd bevallotta: névválasztáskor a Holmit utánozták, viszont Batsányi János versének címe és a sokáig a hátsó borítóján szereplő versrészlet ennek a mintakövetésnek egy „militánsabb változata”. Markó Béla egy Dsida Jenőről írt esszéjével dobbantott a Holmiban, Nádasdy Ádám már a második számtól kezdve közölt verseket, Kőrizs Imre pedig ’89-ben elsőéves egyetemistaként gondolt arra, hogy milyen jó lenne közölni abban a lapban, amelynek szerzőit ő ismeri, olvassa – majd négy év múlva beküldte élete első versét.

Véget érő korszak

„A Holmi egy hivatkozási pont, mely ettől tovafelé pontosan megadja egy minőségi keresztmetszetét annak a kornak, mely 1989. októberétől 2014. decemberéig tart” – összegzett Kovács András Ferenc, de az est korántsem ért véget, a beszélgetés félidejében a költők verseikből olvastak fel, majd a házigazda a Holmi körüli botrányokról kérdezte a vendégeket. Radnóti Sándor erre válaszolva kifejtette: miután eldől az, hogy mi az evidensen megjelentethető és mi az elfogadhatatlan, van egy szürke zóna. „Ez mindig egy fogadás, megtesszük a tétjeinket. Ezek a döntések mindig termékeny feszültségeket és termékeny kompromisszumokat szültek” – majd konkrét esetek felemlegetése is terítékre került, amikor egy-egy kritika, mű utóélete messze túllépett az irodalom iránt érdeklődő nagyközönségen. Az est további részében szó esett az októberi számról, majd a vendégeknek arra kellett válaszolniuk, hogy mikor és melyik közölt írásuknak örültek a legjobban.

Nem esett szó arról, hogy miért is szűnik meg a lap, ennek belső okaira talán egy nemrég Réz Pállal készült interjúrészlet lehet a válasz: „84 éves vagyok, nagyon öreg; az ember ennyi évesen ne nagyon szerkesszen lapot, nem is tud már. Úgyhogy írtam egy körlevelet a szerkesztőknek, hogy lemondok. Két lehetőség van: megszűnik a lap, vagy másvalaki csinálja”.