A katolikus gimnázium mellett tették le a voksukat

A marosvásárhelyi önkormányzat pénteki rendkívüli ülésén olyan határozatot fogadott el, amely a veszélybe került Római Katolikus Gimnáziummal is számol a következő tanévben – tájékoztatta az MTI-t Csíki Zsolt, az RMDSZ frakcióvezetője.

MTI

2017. február 10., 21:362017. február 10., 21:36

A rendkívüli tanácsülést az RMDSZ képviselői kezdeményezték azt tapasztalva, hogy az önkormányzat a február 8-ig meghosszabbított határidőt is lekéste a jövő évi iskolahálózatra javaslatot tevő határozata elfogadásával. A rendkívüli tanácsülésen az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) képviselői, valamint két liberális képviselő szavazta meg a határozatot, mely a Római Katolikus Gimnáziumot is tartalmazza.

Csíki Zsolt elmondta: a mostani döntés távolról sem jelenti, hogy elhárult volna az iskolát fenyegető veszély. A pénteken elfogadott határozat csupán javaslat jellegű. Ezt a Maros megyei tanfelügyelőségnek kell véleményeznie, és az önkormányzatnak a vélemény alapján egy újabb határozatot kell hoznia a 2017-2018-as tanév marosvásárhelyi iskolahálózatáról. A politikus hozzátette, azért lépett az RMDSZ-frakció, mert immár bizonyossá vált, hogy a polgármesteri hivatal tanügyért felelős igazgatósága időhúzásra játszik.

Csíki Zsolt ezúttal is nyomatékosította, a főtanfelügyelő és az iskolaigazgató elleni bűnügyi eljárás nem kérdőjelezheti meg az iskola működését. Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA), mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták, valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Ștefan Someșant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja, és mindkettejüket eltiltotta a hivatásuk gyakorlásától.

Az igazgató elleni eljárás már a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem adhatta ki a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számláit. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működését biztosító iratokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére