A hulladékgazdálkodás ügyének megoldása lesz az új év legsürgősebb kihívása Maros Megye Tanácsa számára. Jelenleg ugyanis még az is előfordulhat, hogy 2017 elején nem lesz hová vinni a lakosságnál összegyűlt szemetet.
2016. december 29., 18:142016. december 29., 18:14
Erről Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke beszélt csütörtök délután a Maros megyei sajtó képviselőivel megtartott évzáró találkozón. Hozzátette: a kedvezőbb forgatókönyv szerint a megyebeli hulladékot februártól akár előválogatás nélkül is a kerelőszentpáli tárolóban helyeznék el, ezt azonban még néhány külső körülmény, mint például a közbeszerzési törvény hiányosságai akadályozza.
Nem könnyíti meg a helyzetet a hulladék tonnájára kiszabandó 80 lejes új illeték 2017-es tervezett bevezetése sem, amely által városokon ötven, a falvakban száz százalékkal emelkednének a szemétszállítási díjak. Egy ilyen áremelkedés túlzott volna, vélte Péter Ferenc, az önkormányzatok megpróbálják az új illeték bevezetését elhalasztatni, de a helyzet egyelőre bizonytalan.
A jövőre esedékes legfontosabb beruházások között természetesen szerepel a vidrátszegi repülőtér kifutópályájának újjáépítése, amelyhez, mint ismert, kölcsönt venne fel egy kereskedelmi banktól a megyei önkormányzat. Péter Ferenc úgy véli, a hitelfelvétel ideális körülmények között mintegy két hónapot vehet igénybe, de ebben az esetben is az óvások késleltethetik a folyamatot.
Még szerződést sem kötött a marosvásárhelyi városháza a Sütő András-szobor pályázat nyertesével, így biztos, hogy halálának idei évfordulójára nem lesz kész az alkotás. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint jövő júniust célozzák meg.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
Szeptember 2–3-án a roma kultúráé és a zenéé lesz a főszerep a marosvásárhelyi Várban: ekkor rendezik meg a Roma Kulturális Napokat, a Le Romengo Ges elnevezésű rendezvényt.
Év végéig haladékot kaptak a polgármesteri hivatalok, hogy saját pénzből lezárhassák az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) készülő beruházásaikat, de ha nem sikerül, akkor nagy gondban lesznek. Marosvásárhelyen is versenyt futnak az idővel.
December 20-tól közvetlen repülőjárat lesz Marosvásárhelyről Nürnbergbe – adja hírül közösségi oldalán a marosvásárhelyi repülőtér.
Tűz ütött ki egy újrahasznosítással foglalkozó marosludasi vállalat csarnokában. A mintegy 700–1000 négyzetméteres épület belsejében műanyag hulladék ég.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
szóljon hozzá!