Adventi gyertyagyújtás Nyárádszeredában és Szovátán

Adventi gyertyagyújtás Nyárádszeredában és Szovátán

Fotó: Gligor Róbert László

A hétvégén a marosszéki kisvárosokban is meggyúltak az első adventi gyertyalángok – van, ahol ez hagyomány, máshol első ízben szerveztek közösségi akciót.

Gligor Róbert László

2014. december 01., 13:532014. december 01., 13:53

A négy éve alakult Fiatal Erdőszentgyörgyiek Tanácsa (Fieszta) már kezdetben belefoglalta évi tevékenységi tervébe a karitatív akciókat, így jött az ötlet, hogy a település időseit adventi koszorúval lepjék meg. Mivel nem tudnak mindenkinek készíteni, így döntésük értelmében a Caritas gondozásában levő időseket lepik meg évente. Idén harmadik alkalommal készítettek adventi koszorút az RMDSZ helyi szervezete támogatásával. Pénteken a Naplemente Idősek Klubja lelkes tagjai segítségével csaknem húszan láttak neki elkészíteni az ötven koszorút, amelyeket szombaton át is adtak az időseknek, hogy advent első vasárnapján asztalaikon ragyoghasson a karácsony közeledtét hirdető első gyertya, a hit lángja.

„Több szempontból is sikerként könyvelhető el ez a tevékenységünk. Elsőként, mert sikerül meglepetést okoznunk, és molyost csalnunk az idős, beteg emberek arcára, akik közül sokan már felkelni sem tudnak az ágyból. Ennél nagyobb elégtétel nincs a szeretet ünnepének közeledtével. További siker, hogy az adventi koszorúk készítése során is kovácsolódik a csapatunk, és az, hogy a környékbeli települések ifjúsági szervezetei is átvették az ötletünket” – értékelte szerkesztőségünknek Joó Andrea, a Fieszta tagja.

Vasárnap este Nyárádszereda főterén meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún. Sándor Szilárd unitárius lelkész tartott rövid áhítatot, amelyben hangsúlyozta: nem hiábavaló várakozás ez, hisz Isten meglobogtatja a hit, remény és szeretet lángjait. A vágy és reménység mellett legyünk egyre többen, akik nem csak vágyjuk, hanem hisszük is, hogy karácsonykor beteljesedik az ígéret: szeret minket az Isten. Aki az adventi gyertya mellett megáll, azt karácsonykor is megismeri Isten és az angyalok, mert annak arcán ott van a várakozás és beteljesedés fénye – mondta Sándor Szilárd.

Az első gyertyát a Deák Farkas Általános Iskola tanulói gyújtották meg, akik rövid ünnepi műsorral is kedveskedtek a kilátogatóknak. A második gyertyát a Bocskai István Dalkör női kara, a harmadikat a Bekecs néptáncegyüttes, míg a negyediket a Credo fúvószenekar gyújtja majd meg, mindannyian alkalomhoz illő ünnepi műsor közepette vasárnaponként 17 órától.

A hagyományt folytatva Szovátán idén is elkészült az óriási adventi koszorú, amelyen vasárnaponként 16.30 órakor gyújtják meg a hit, remény, öröm és szeretet lángjait. A Szovátai Ifjúsági Szervezet rendezte alkalmak keretében a polgármesteri hivatal mögötti térre várják vasárnaponként ünnepi műsorral a város lakosságát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!