Afrikai projektekről diákoknak

Afrikai projektekről diákoknak

Négy Maros megyei iskola diákjai kaptak betekintést egy afrikai közösség életébe, az európai ember számára szinte hihetelen szegénységbe és az afrikaiak hihetetlen optimizmusába. Mindenki rádöbbenhetett: az európai szegénység nem is azt szegénységet jelent, amit gondolnánk.

Gligor Róbert László

2015. április 27., 17:202015. április 27., 17:20

Az erdőszentgyörgyi Europe Direct Küküllő információs központ olyan tevékenységeket szervez, amely az Európai Unió irányelveit népszerűsíti. 1983 óta az EU minden évben egy olyan jól körülhatárolható témát választ, amellyel kapcsolatban ösztönözni kívánja a vitát és a párbeszédet. A cél a figyelemfelkeltés, hogy megváltozzon az emberek hozzáállása. Az idei a fejlesztés európai éve. De nem kimondottan az európai, hanem főleg a harmadik világ országairól szól, most először az Európai Unió nemzetközi fejlesztési politikája részesül megkülönböztetett figyelemben. 2000-ben nyolc millenniumi célkitűzést határoztak meg, amelyek kiemelt figyelmet kapnak 2015-ig. Ilyenek a mélyszegénység felszámolása, iskoláztatás elősegítése, esélyegyenlőség, gyermekágyi elhalálozás csökkentése, tömegbetegségek kiküszöbölése, fenntartható fejlődés. Annak ellenére, hogy szegénység Európában is létezik, arányaiban másképp tevődik fel a harmadik világ országaiban, és azok közül is főleg az afrikaiakban. A súlyos szegénység és éhínség, az alapfokú oktatás szükségessége, a nemek közötti beiskolázási különbség kiküszöbölése, gyermekágyi- és gyermekhalandóság, az AIDS, a HIV, a malária elleni küzdelem és a környezeti erőforrások gyors csökkenése képezi a tematikát. Ilyen dolgokról beszélni csak olyan ember tud, aki mindezeket megtapasztalta – mondta el a kezdeményezés létrejöttének körülményeit Menyhárt István, az információs központ vezetője, aki Halmen Balázs személyében találta meg az ilyen embert.

Ezzel a címmel tartott bemutató előadásokat a kolozsvári fiatalember, aki bevallotta: földrajzot tanult az egyetemen, amikor egy unalmas előadás közben az az ötlete támadt, hogy elmegy önkéntesként dolgozni a harmadik világba. Számtalan próbálkozás után került Kenyába, a Viktória-tó egyik szigetére, Rusingába. Olyan harmincezer fős közösségbe, amelynek közel fele HIV- vagy malária-fertőzött, ahol folyamatos a szárazság és a vízhiány, lehanyatlóban van a halászat, de a vízilovak miatt sziszifuszi próbálkozás a mezőgazdaság. Szinte az első önkéntes volt ezen a helyen, de azóta mások is követték, ezért blogok írásával gyűjtött pénzt az európaiak körében, hogy lakást építsenek az önkéntesek számára. Hónapokig élt a kétnejű és kilencgyermekes „Samu bácsi” kunyhójában, közben egy helyi iskolában kezdett tanítani. A gyerekek olyan szegénységben éltek, hogy legtöbbjük napi eledele az a két pohár purics (gabonadarából készült savanykás, híg puliszkára emlékeztető étel) volt, amit az iskolában kaptak, vagy egy egész osztálynak egyetlen ceruzavég volt az íróeszköze. A legközelebbi városban a hotel egy néhány négyzetméteres, lyukas fedelű bádogépítmény volt, de ugyanilyenek voltak az iskolák is. Ennek ellenére az ottani lakosság nagyon optimista és nagyon kreatív: egyik nyolc éves tanítványa hulladékokból épített magának működő kerékpárt.

Halmen Balázs több projektet elindított az ottani közösség megsegítésére. Öt lejes téglajegyeket árult itthon, majd téglafalú iskolát építettek, ahol most száznál is több gyerek tanul, és az épület már bővítésre szorul. Fogadj örökbe! elnevezésű programjában olyan személyeket keresett, akik hajlandóak voltak 15 eurót adományozni, amely egy ottani gyerek egy évi iskoláztatását (beleértve az étkeztetést, ruházatot, oktatást, tanárok fizetését) fedezte. Egy másik projektje révén több száz gyereket tanított meg focizni, akadtak itthoni támogatói is, mint a bukaresti Dinamo fociklubja. Most már olyan eredményeket is el tud könyvelni, hogy az általa építtetett iskolában a gyerekek már nem puricsot, hanem babot, rizst és gyümölcsöt fogyasztanak.

Halmen Balázs érdeklődésünkre azt is elmondta: amikor 2010-ben először ment Afrikába, akkor főleg a kalandvágy, a más kultúrák megismerése vezérelte, de most már tudja, hogy segítsége sürgős és fontos az ottaniaknak. Első útja során négy hónapot töltött Afrikában, most csak szabadidejében foglalkozik ezekkel a projektekkel, és évente két-három hétre utazik el. Ilyenkor vagy munkatábort szervez az ottaniak megsegítésére, vagy jótékonysági turizmust, azaz tehetős európaiakat visz el oda kirándulni, szafarizni, akik ennek fejében támogatják valamely projektjét. Legnagyobb élménye az volt, hogy az ottani iskolaigazgató róla nevezte el újszülött kisfiát, aki a keresztfia is lett.

Menyhárt István szervező elmondta: már tavaly megfogalmazta és idei munkatervébe be is foglalta egy ilyen előadássorozat megszervezését. Felkérésére Halmen Balázs Erdőszentgyörgyön, Sóváradon, Marosvásárhelyen és Nyárádszeredában tartott előadásokat, és mindenütt nagyon élvezték a diákok a bemutatókat, az új információkat, és jó visszajelzések érkeztek. Nálunk is van szegénység, de ez nem ugyanaz, mint például az afrikai. Ha sokszor lyukas is, nálunk mégiscsak létezik egy szociális háló, ami a fekete kontinensen teljesen hiányzik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!