Annak ellenére, hogy az időjárás kedvezett, a hőmérő pedig 18 fokot mutatott, s a megemlékezést is napra pontosan tartották, a marosvásárhelyi Székely vértanúk útján alig másfél-száznyi ember gyűlt össze, hogy a nemzeti gyásznapon áldozzon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúi emlékének. Ráadásul idén kerek évfordulóra, 165 évre kell emlékeznünk.

Tamási Zsolt történész beszédében rámutatott – ők a szabadságért és katonai becsületért áldozták életüket. I. Ferenc József császár és király már augusztus 29-én utasítást adott a megtorlás méretére vonatkozóan, s ennek értelmében négy csoportba sorolták a büntetésre váró foglyokat. Az első két csoportban levőkre, a tábornokokra, főtisztekre és kormánytagokra várt a legsúlyosabb büntetés, annak ellenére, hogy jogilag tekintve a helyzetet, a felségsértés tényálladéka nem állt meg. Az 1848. október 3-i manifesztum és az 1849. április 14-i trónfosztás után fennálló joghézag indokolatlanná tette volna az ilyen mérvű megtorlást. A kivégzések – a pesti és aradi, majd a későbbiek is – nem csak nemzetközi felháborodást váltottak ki, de a nemzet, amely már október 6-án mártírokként tisztelte a kivégzetteket, kiérdemelte, hogy visszakapja a szabadságát – mondta el a történész.

Ezt követően Lénárd Laura énekelt, majd a Napsugár együttes táncolt. Többekben felmerült a kétely, hogy a nemzeti gyásznapon helyén való-e, illik-e – s különösen a székely vértanúk emlékoszlopa tövében – táncolni, csujogatni (Kicsi nekem ez a ház...), nem kegyeletsértő-e az ilyen megnyilvánulás? S hogy nem csak a résztvevő hallgatók-nézők gondolták így, bizonyítja, hogy az RMDSZ megyei elnöke is reflektált a megemlékezés végén e kérdésre. Elmondta, többükben is felmerült a kétely. Elmondta: a vértanúk kivívták a jogot nekünk, hogy táncolhassunk, énekelhessünk.

Peti András alpolgármester megemlékező beszédében utalt arra, hogy az önkényuralom nem véletlenül választotta a megtorláshoz az október 6-i dátumot. Egy évvel korábban ezen a napon tört ki a harmadik bécsi forradalom, amelynek egyik drámai mélypontja Latour hadügyminiszter felkoncolása volt. Haynau tudatosan választotta október 6-át a magyar honvédsereg tábornokainak kivégzésére, ezzel is bosszút akart állni a magyarokon, akiket egyre jobban szimpatizált és támogatott a forradalmi bécsi nép.

Kecskés Csaba unitárius lelkész beszédében utalt arra is, hogy a 165 éve mártírrá magasztosult tábornokok mellett emlékeznünk kell a 160 éve vértanúvá lett székelyekre is, akiknek emlékművénél zajlott a megemlékezés.

Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta: a mostani megemlékezés több mint gyászos kegyelet a mártírok emléke előtt, ez a megemlékezés hódolat a szabadság eszményének. Vigyáznunk kell egymásra – erre int az obeliszk, de arra is, hogy nem engedünk a 48-ból, a szabadságeszményből, március 10. és október 6. gyászos tanuláságai kovácsolnak össze bennünket.

Magyarországi Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, Lukács Bence Ákos elmondta: az 1848-49-es események megmutatták, hogy a nemzet talpra tud állni és talpra is áll. Áldozatuk nem volt hiábavaló, ezt ismételjük állandóan a nemzeti gyásznapon, mert ezt bizonyítják nekünk Aulich Lajos mártír-tábornok utolsó szavai is: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”

A megemlékezésen elhangzottak versek, Szabó Előd az alkalomhoz illó dalokat énekelt, majd megkoszorúzták a Székely Vértanúk emlékművét, s a gyásznapi megemlékezés a Székely himnusz eléneklésével ért véget.