Csodalámpa, ribizliszörp, levendulaillat

Csodalámpa, ribizliszörp, levendulaillat

Fotó: Boda L. Gergely

Érdemes kilátogatni a Vásárhelyi Forgatagra, már azért is, mert megismerhetjük azokat a mellettünk élő alkotókat, aki természetes anyagokból fonnak, szőnek, festenek. Ők a kézművesek, akik bemutatkoznak a marosvásárhelyi rendezvénysorozaton.

Simon Virág

2015. augusztus 27., 21:132015. augusztus 27., 21:13

Csütörtökön délután még csak pár asztal volt elfoglalva a csaknem harmincból a Forgatag Maros-parti helyszínén. Az árusok szeretettel csomagolták ki kezük munkáját, s büszkén mutatták, meséltek róla.

A marosvásárhelyi Koronkai Illa kertészmérnök feketeribizlilevet készít, négy hektáros területről gyűjti be az egészséges gyümölcsöt. Mint elmondta, nem szörp, mert nincs benne cukor és víz, hanem száz százalékosan természetes, pasztőrözött lé. Tőle azt is megtudtuk, hogy egyre többen keresik a természetes élelmiszereket, leveket, sokan ismerik a fekete ribizli jótékony hatását. Ivókúraként lehet használni az általa készített levet, reggel éhgyomorra inni egy kupicával, de mézzel is lehet édesíteni.

Nem messze tőle kínálja természetes alapanyagokból készített, illóolajokkal illatosított szappanait, krémjeit Puskás Eni, aki most propolisz tinktúrát és levendulás fürdősót is hozott a vásárra. A gyermekeknek és érzékeny bőrűeknek is ajánlott szappanok, krémek kis és nagyobb kiszerelésben is megvásárolhatók, hiszen sokan egyszer szeretnének meggyőződni hatékonyságukról.

Pöttyös órákat és csodaszép gyermekeknek szánt dobozokat, lámpákat találhatunk a szintén marosvásárhelyi Antal Judit asztalánál. Érdeklődésünkre elmondta, hogy fa-, üveg-, kerámia- és porcelánórákat készít, inkább rendelésre, de most hozott párat a Forgatagra, hogy népszerűsítse alkotásait. Az éjjeli lámpákra a kis figurákat vagy a népi motívumokat egyszer megtervezi, majd felrajzolja és ráfesti az üvegre, ezután szereli össze a lámpákat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!