Díjeső a Színpadon

Díjeső a Színpadon

A hétvégén huszadik alkalommal gördült el a függöny a Kis-Küküllő menti Műkedvelő Színjátszók Találkozóján, a Színpadon. Három napon át a klasszikus és modern színház költözött az erdőszentgyörgyi kultúrotthonba – igaz, még nem a profik szintjén.

Gligor Róbert László

2012. november 20., 14:562012. november 20., 14:56

2012. november 20., 15:242012. november 20., 15:24

Az ünnepi megnyitón Tar András alpolgármester Kovrig Magdolna tanárnőnek mondott köszönetet a fesztiválok eddigi és ezutáni szervezéséért, míg Monica Dohotariu, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a húsz év folytonosságot, hagyományt jelent, és ez a legfontosabb a már sok helyen letűnő amatőr színjátszásban. Ugyanakkor arra kérte a helyhatóságot, találjon lehetőséget a kultúrotthon felújítására, mert ez a fesztivál és a város lakói is megérdemlik, hogy megfelelő, méltó háza legyen a kultúrának. Ugyanakkor egy oklevél átnyújtásával mondott köszönetet Kovrig Magdolnának, a fesztivál „lelkének”. Vajda András osztályvezető azokra az időszakokra emlékezett vissza, amikor vidéken is rendszeresen szerveztek olyan kulturális tevékenységeket, ahol az emberek találkoztak és olyan élményeknek lehettek részesei, amit irodalomnak, kultúrának, színháznak nevezünk. Az ilyen fesztiválok idején egy kicsit megáll az idő, és egy másfajta időbe lépünk be, és olyan tükröt tartunk magunk elé, amely másfajta képet mutat, mint a mindennapi  fejtegette a kérdést Vajda. Az ünnepi pillanatok Kovrig Magdolna visszaemlékezésével zárultak.

Hétvégi színházmaraton

A hétvégi találkozón huszonegy csoport lépett fel. Itt voltak Makfalva, Gernyeszeg, Szentgerice, Szabéd, Nagysármás egy-egy, továbbá Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy és Csíkfalava két-két csapattal, a szászrégeniek négy csoporttal. De nem hiányoztak a szilágykrasznai visszatérő vendégek, továbbá jöttek Kolozsvárról és Gyergyószentmiklósról is, és természetesen Magyarországról. A színpadon egymást váltotta a dramatizált anekdota, a mesejáték, a népi színjáték, az életkép, a paródia és kabaré, de görög mitológiai darabot is láthattunk a modern korból az Olümposz alá tévedt hősökkel. És nemcsak humor volt a színpadon, hanem mély gondolatok is előtérbe kerültek, mint a klasszikus családkép megkérdőjelezése, az ifjúság küszöbén a tinédzsereket foglalkoztató kérdések: a szerelem, siker, a drog, az önfeledt szórakozás és a kijózanodás fáradt-keserű pillanatai. Természetesen nagy sikernek örvendtek a mezőkövesdi, celldömölki és gyöngyösi vendégek  előadásai is. És már nemcsak klasszikus díszleteket láthatunk a Színpadon, hanem megjelentek a zenei aláfestések, a hang- és fényhatások is.

Díjeső – mindent, mindenkit értékeltek

Az értékelést végző zsűrit három személy alkotta: Nagy Gábor, a celldömölki Soltis Lajos Színház igazgatója, B. Fülöp Erzsébet, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze és Cseke Péter, az Ariel bábszínház és a Hahota színtásulat színésze. Ők egyaránt kiemelték a pozitívumokat és a hiányosságokat, tanácsokat osztogattak és bátorították a csoportokat a folyamatos továbbképzésre, felkérve, hogy használják ki a nyári kőrispataki színjátszó tábor lehetőségeit. Ez a csíkfalvi kisiskolásokon nagyon jól meglátszik, akik már a profik szintjén játszanak – mondta Nagy Gábor, de a szilágykrasznaiakat sem hagyták dícséret nélkül, akik a semmiből színházat teremtettek. „A pedagógusok hozzáállása és a színjátszók akarata csodákat szülhet. Ilyen csodákat láthattunk Erdőszentgyörgyön” – méltatta a rendezvényt a zsűri. Osváth Ilona szilágykrasznai vezető tanárnő elmondta: harmadik alkalommal jöttek a fesztiválra és mindig boldogan mennek haza, mert olyan erő van benne, amely közösségeket éltet. Szilágyi Dezső, a szabédi Fürge Lábak egyesület elnöke elárulta: a színjátszó fesztiválok egyfajta új kihívást jelentetnek számukra, és azonkívül hogy jól érzik magukat, sokat tanulhatnak a színművészek értékeléséből is.

Az oklevél és jubileumi emlékplakett mellett minden csoport vagy annak valamelyik tagja díjat kapott. A legjobb három előadásnak a kolozsváriak, szilágykrasznaiak és a celldömölkiek játékát találták. Rendezői díjat kaptak: Koncz Sarolta (Makfalva), Kovács Gyöngyvér (Gernyeszeg), Fábián András (Szészrégen), Nagy Gábor (Celldömölk), Tóth Márk Zoltán és Trezinszki Attila (Gyöngyös), Kátai Judit és Trufán Ildikó (Nyárádszereda). Színészi díjat ítéltek oda a következőknek: Marton Endre, Kerekes Ágnes, Kilyén Attila (Csíkfalva), Szász Roland (Gernyeszeg), Kis István Zoltán (Mezőkövesd), Brassai Brigitta, Bondor Katalin (Szászrégen), Kolcsár Lóránd (Szentgerice), Barabás Hunor (Erdőszentgyörgy), Marton Mercédesz, Brukner Roland (Celldömölk), Székely Szabina (Nagysármás).

Elsősorban a színjátszó nyer

Az immár húszéves fesztivált Hatos Gyöngyi tanárnő kezdeményezte, a szervezésben tavalyig ott volt Polocka Lázár kultúrigazgató is, míg a háttérben Kovrig Magda, aki ebben az évben egymaga szervezte a találkozót, de voltak mellette lelkes helyi fiatalok, akik közül Simon Tündét emelte ki. A nyugalmazott pedagógus elmondta: az amatőr színjátszó mozgalom nem érheti el a profik szintjét, mégis rengeteg haszna van, mert az ember, aki feláldozza szabadidejét, hogy szöveget tanuljon és színjátszással foglalkozzon, az elsősorban maga nyer rengeteget tudásban, megjelenésben, jellemben. Továbbá az itt megjelenő sok szánjátszóból mindig kinő egy-két egyéniség, aki színészi pályára lép.

A mozgalomnak az is célja, hogy lehetőséget biztosítson a falusi csoportoknak, hogy a betanult színdarabot ne csak falujukban adják elő, hanem másoknak is megmutassák. Sajnálattal nyugtázza, hogy a Kis-Küküllő mentéről kevesen jönnek, annál többen viszont a Nyárádmentéről, Szászrégenből, Kolozsvárról, Szilágykrasznáról, Gyergyó vidékéről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!