
Marosvásárhelyi fiatalok is csatlakoztak ahhoz a székelyföldi kezdeményezéshez, amelynek során gyertyákat gyújtottak, jelezve: nem értenek egyet azzal, hogy külföldi nagyvállalatok kizsákmányolják Székelyföldet, pusztulásra ítéljék az erdőket és veszélybe sodorják sokak megélhetését.
2013. május 08., 15:442013. május 08., 15:44
2013. május 08., 20:262013. május 08., 20:26
Marosvásárhelyen a Bolyai téri unitárius templom udvarán gyújtottak gyertyákat a Minta, az EMI és a HVIM képviseletében mintegy huszonöten. Elhangzott, az osztrák tulajdonú Holzindustrie Schweighofer évi 800 ezer köbméternyi farönk feldolgozására képes üzem létesítését tervezi Rétyen. Ez a helyi vállalkozók szerint hatalmas csapás lenne a székelyföldi fafeldolgozó iparra, a helyi kis- és középvállalkozások ugyanis kénytelenek lesznek bezárni kapuikat, aminek egyenes következménye lesz a munkaerő elvándorlása.
Az osztrákoknak már négy gyáruk van az országban, amelyek éves forgalma tavaly összesen 500 millió euró volt, a feldolgozott fa 80%-a exportra megy, az ázsiai piacra, elsősorban Japánba. Ez csak a szállítást illetően a következőket jelenti: Rétyre, az üzembe évente 37 500 rönkszállító teherautónyi nyersanyagot szállítanak, ami naponta 148 nehéz járművet jelent, azaz hatpercenként egy megy majd be az üzem kapuján. El lehet képzelni, milyen hatása lesz majd ennek az utakra – ismertette a Minta Maros megyei szervezetének elnöke, Szigeti-Szenner Szilárd. „Aggódunk az állatvilágért is, nem lesz felépülés azután a rombolás után, ami be fog következni, és ez az egyedi ökoszisztéma, amely nagyszámú medvének, farkasnak és hiúznak ad otthont, mindörökre elveszik. Amióta Szászsebesen elindították a hasonló fafeldolgozót, a térségben megnőtt a légúti, asztmás és allergiás megbetegedések száma, ködös időben a lakosságot jobban megviseli a rossz levegő, fulladozási tünetekre panaszkodnak, az embereknek nehéz ott élniük. A sebesiek az illetékes hatóságoknál is tiltakoztak, ennek a közegészségügyi intézményekben, médiában nyoma van, de hiába, a gyármonstrum tovább működött. Székelyföldön eddig sikerült megőrizni a tiszta levegőt és környezetet, ezek az értékek a legfontosabbak, még akkor is, ha szegénység van” – véli az elnök.
Hozzátette, nemcsak a természetvédelmi terület, a Rétyi Nyír, hanem más idegenforgalmi célpontok értéke, látogatottsága is csökkenne, a maksai Óriáspince-tető, a Székely Vágta helyszíne is ott van a tervezett gyár szomszédságában.
Egy országos felmérés szerint a romániai egyetemisták idén is nagyrészt a családjuk anyagi támogatására szorultak albérletük kifizetésekor. Idén azonban a 200–300 eurós havi bérlemények a népszerűbbek, míg tavaly többen fizették ki akár a 400 eurót.
Közlekedési baleset történt Nagyernyében vasárnap délelőtt, három autó ütközött össze, egy személyt kórházba kellett szállítani. Vasárnap délben a baleset miatt nehezen haladt a forgalom a térségben.
Közlekedési baleset történt szombat este Szászrégenben az Abafáji út és a Gyümölcsfák utca kereszteződésénél. A balesetben két személygépkocsi ütközött, hat személyt szállítottak kórházba.
Két lakóház is kigyulladt Marosvásárhelyen szombat délután a Louis Pasteur utca és a Nicolae Bălcescu utca sarkánál. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
Közlekedési balesethez riasztották a tűzoltókat szombaton reggel a Dédához tartozó Maroskövesd településre. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt érintett, két személyt kórházba is kellett szállítani.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kezdő citeratanfolyamot indított óvodapedagógusoknak és tanítóknak Marosvásárhelyen. A képzés már elkezdődött, de ebben a hónapban még lehet jelentkezni rá.
Több tízezer látogatót várnak a hétvégén a XI. Tökfesztiválra Szovátán. A fürdőváros főutcáját mintegy kétezer, óvodások és iskolások által faragott és díszített disznótök teszi látványossá, míg a szálláshelyek szinte teljesen megteltek.
Órákra felfüggesztik az ivóvízszolgáltatást Marosvásárhelyen és Kelementelkén pénteken – adta hírül az Aquaserv vízszolgáltató.
Istentisztelettel, ünnepléssel és hagyományőrző programokkal várják az érdeklődőket a Marosszentgyörgyi Magyar Közösség Napján. A rendezvényt október 10-én, szombaton szervezik meg tizenegyedik alkalommal.
Halálos vonatbaleset történt csütörtök délelőtt Dédán. Egy személyvonat elütött egy 27 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
szóljon hozzá!