
Fotó: Boda L. Gergely
Húsz percet állomásozott Marosvásárhelyen a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonat, amelyet idén is több százan fogadtak.
2016. május 13., 15:032016. május 13., 15:03
2016. május 13., 15:062016. május 13., 15:06
Csütörtök délután hat órától kezdtek gyülekezni az emberek a felújítás alatt álló marosvásárhelyi nagyállomáson. A babakocsiban ülőktől a nagyobbacska gyerekekig, fiatalok, középkorúak és idősek egyaránt szép számmal akadtak a tömegben, vallás tekintetében is vegyes volt a társaság, ami viszont közös volt bennük: mindannyian magyarok voltak. Az Európa és a világ több országából érkezett mintegy ezer (köztük több mint kétszáz fiatal) zarándokot szállító, húszperces késéssel befutó szerelvényt magyar és székely zászlókat lengető, több száz fős tömeg fogadta az 1-es vágánynál, közöttük Marosvásárhely testvértelepüléseinek küldöttségei, akik a városnapok miatt tartózkodnak a településen.
Az alaphangulatot a mezőcsávási fúvószenekar rezesbandazenével adta meg, régi ismerősök köszöntötték egymást, és talán új barátságok is születtek. A mintegy húszperces állomásozáson áldást osztott Bíró László, a magyarországi katolikus tábori lelkészek püspöke, valamint Oláh Dénes főesperes-plébános, illetve a Honfoglalás című dal részletét a Művészeti Gimnázium diákja, Domahidi Anna énekelte.
A felszólalók az ünnep és a magyarság összetartozásának fontosságát hangsúlyozták, kiemelve, hogy a csíksomlyói búcsú mára már összmagyar ünnep, vallási felekezettől függetlenül bárki számára felemelő, erősíti az együvé tartozás érzését. Ezután pedig – mint ahogy az elmúlt években is – a himnuszok tömeges éneklése közepette hajtott ki a szerelvény Marosvásárhelyről. A zarándokok és a vonatot szervező Misszió Tours vezetője, Budai László a lépcsőről megígérte: jövőre is jönnek.
Még szerződést sem kötött a marosvásárhelyi városháza a Sütő András-szobor pályázat nyertesével, így biztos, hogy halálának idei évfordulójára nem lesz kész az alkotás. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint jövő júniust célozzák meg.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
Szeptember 2–3-án a roma kultúráé és a zenéé lesz a főszerep a marosvásárhelyi Várban: ekkor rendezik meg a Roma Kulturális Napokat, a Le Romengo Ges elnevezésű rendezvényt.
Év végéig haladékot kaptak a polgármesteri hivatalok, hogy saját pénzből lezárhassák az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) készülő beruházásaikat, de ha nem sikerül, akkor nagy gondban lesznek. Marosvásárhelyen is versenyt futnak az idővel.
December 20-tól közvetlen repülőjárat lesz Marosvásárhelyről Nürnbergbe – adja hírül közösségi oldalán a marosvásárhelyi repülőtér.
Tűz ütött ki egy újrahasznosítással foglalkozó marosludasi vállalat csarnokában. A mintegy 700–1000 négyzetméteres épület belsejében műanyag hulladék ég.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
szóljon hozzá!