
Fotó: Boda L. Gergely
Az RMDSZ szombati marosvásárhelyi SZKT-ülésen adták át a 2012-es Ezüstfenyő-díjakat.
2013. február 23., 19:462013. február 23., 19:46
2013. február 23., 19:512013. február 23., 19:51
A „szülőföld visszaszerzéséért” és az RMDSZ programjának megvalósításáért folytatott munkájuk elismeréseként az ügyvezető elnökség és a területi szervezetek javaslatai alapján 2012-ben 24 személynek adományozták a 2002-ben alapított Ezüstfenyő-díjat. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor Kós Károlynak az 1921-es Kiáltó szójából idézett, majd azt mondta: összefogásra, egységre, a transzszilván szellem újraértelmezésére van szükség. Az Ezüstfenyő-díjakat év végén szokták átadni, tavaly azonban – feltehetően a választások miatt – ez elmaradt, úgyhogy idén kétszer is átadják: most és majd decemberben is.
A marosvásárhelyi Gyarmati János és Kiss Levente képzőművészek alkotását Asztalos László (Gyergyóremete, Hargita megye), Bálint Erzsébet (Resicabánya, Krassó-Szörény megye), Béres István László (Máramarossziget, Máramaros megye), Csehi Árpád (Szatmárnémeti, Szatmár megye), Illyés István (Beszterce, Beszterce-Naszód megye), Farkas Zoltán (Nagybánya, Máramaros megye), Ferkő Jenő (Nagyvárad, Bihar megye), Gudor Kund Botond (Nagyenyed, Fehér megye), Hajdó Levente (Farkaslaka, Hargita megye), Ilyés-Tóth Sándor (Mezőcsávás, Maros megye), Kerekes Sándor (Kolozsvár, Kolozs megye), Khell Levente (Arad, Arad megye), post mortem Lőrincz Zsigmond (Kovászna, Kovászna megye), Márton Benjamin (Kastély-Szapáryfalva, Temes megye), Márton István (Csíkszereda, Hargita megye), Muresán Ildikó (Bálványosváralja, Kolozs megye), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti, Szatmár megye), Novák Károly Eduárd (Csíkszereda, Hargita megye), Osváth Csaba (Ákosfalva, Maros megye), Schreiber István Ferenc (Déva, Hunyad megye), Szombatfalvi Török Ferenc (Nagyszeben, Szeben megye), Varga András (Szilágycseh, Szilágy megye), Villand Ernő László (Máramarossziget, Máramaros megye) és Vitályos Barna (Hegyközcsatár, Bihar megye) vehette át.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!