Igazi barátságnak tartják a zalaegerszegiekkel való kapcsolatot

Igazi barátságnak tartják a zalaegerszegiekkel való kapcsolatot

Több éves barátság köti össze Nyárádszeredát és a magyarországi Zalaegerszeget. Nem az írás teszi erőssé a köteléket – vallja Tóth Sándor polgármester, aki a Bekecs néptánccsoportot vitte el „ajándékba” a múlt héten Magyarországra.

Gligor Róbert László

2015. január 28., 19:242015. január 28., 19:24

Zalaegerszeg egyik alpolgármesterével, Gecse Péterrel már több mint nyolc éve állnak jóbaráti viszonyban, de a jelenlegi Balaicz Zoltán polgármester is megfordult már Nyárádszeredában még alpolgármesterként, így tovább erősödik a két település kapcsolata. Múlt héten Tóth Sándor az önkormányzati küldöttség mellett a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttest is elkísérte Zalaegerszegre, ahol a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett kulturális gálaest vendégei voltak.

A szervezők a Duna Televízió Hazajáró című műsorának nyárádmenti kisfilmjével mutatták be az erdélyi vendégeket. A városi színházban tartott gálaesten kiosztották a Kultúra Mecéna díjakat, azonban a fénypontot a Bekecs együttes fellépése jelentette a Hagyatékok című néptáncantológiával. Tóth Nyárádszereda és a Nyárádmente kulturális nagyköveteinek tartja a Bekecset, amely Erdély néptánckultúrájának megismertetésével tette szebbé a Magyar Kultúra Napját. A nyárádszeredai elöljáró büszke arra, hogy a magyarországi testvérek ilyen rangos eseményen való részvételre és fellépésre kérték a nyárádmentieket.

„Hiszem és bízom benne, hogy még sokáig fogja ünnepelni a magyar nemzet a Magyar Kultúra Napját, mert ezzel a néptánccal, népdallal, irodalommal olyan kultúránk van, amely nélkül nemzet nem létezik. A mi kultúránk feljogosít arra, hogy büszkék legyünk és a jövőben gondolkodjunk, és mindennapjainkat ezzel a kultúrával éljük meg és színesítsük” – nyilatkozta portálunknak Tóth, aki hozzátette: a magyarországi testvérek is úgy érzik, a kultúra révén szorosabb lehet a viszonyuk a határon túli testvérekkel. Ehhez az alapot a barátság biztosítja.

Nem kell szerződést aláírni azért, hogy a két település között jó viszony alakuljon ki. Tóth Sándor kifejtette: egyelőre nem is került szóba testvértelepülési szerződés aláírása. Egyrészt azért, mert Zalaegerszegen tanácsi határozat szabályozza a testvértelepülések számát és a nyugat-magyarországiaknak már tucatnyi „testvérük” van, másrészt egyik fél sem érzi fölöttébb szükségesnek ezt, inkább az emberség, barátság köti össze őket. „Pontosan ez az, ami hiányzik a mai társadalomból. Mindent fehéren feketével le akarunk írni, szabályozni, s az emberi érzések csak ezután következhetnek” – véli Tóth Sándor, aki büszke arra, hogy egy ilyen ragos város barátai lehetnek.

Hazafelé tartó útjuk során a nyárádszeredaiak egy másik magyarországi testvértelepülést, Szerencset is útba ejtették a hétvégén, ahol a Bekecs néptáncegyüttes újabb fellépéssel örvendeztette meg a közönséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!