Ilyenek az új vásárhelyi buszok

Ilyenek az új vásárhelyi buszok

Fotó: Boda L. Gergely

Városi büdzséből vásárolták azt a négy vadonatúj buszt, melyet csütörtökön mutattak be a sajtó képviselőinek Marosvásárhelyen. A járműveket péntektől lehet használni, jövő héten pedig újabb tizenhatot szállítanak le.

Simon Virág

2016. április 28., 17:542016. április 28., 17:54

A fehér járművek csütörtökön délelőtt a városháza elé gurultak. Az autóbuszokra fel lehetett ülni, kipróbálni az üléseket, és az egyiken bemutatták, hogy kerekesszékkel is fel lehet szállni rájuk. A járműveken légkondicionáló berendezés és két kamera van, utóbbiak rögzítik a szemetelőket, valamint a mások javai után epekedőket. 

Dorin Florea városvezető szerint az új buszok is bizonyítják, hogy Marosvásárhely napról napra európai várossá válik. A tömegközlekedés korszerűsítése nem áll meg, hiszen szeretnének elektromos autóbuszokat, a peremtelepüléseket is ellátó nagyobb kapacitású járműveket vásárolni, továbbá nem mondanak le a városi vonat beüzemeléséről sem.

„Péntektől utazhatunk a négy új autóbusszal, jövő héten pedig megérkezik a következő tizenhat is. Biztatom a marosvásárhelyieket, hogy utazzanak autóbusszal, használják ki a kedvezményeket, és hagyják otthon gépkocsijaikat” – mondta a polgármester.

Hétfőtől egyébként félóránként autóbusz közlekedik a Tudor-lakóteleptől a Somostetőre, a főtér érintésével. Bővebben a járatról a www.transportlocal.ro oldalon lehet tájékozódni.

A marosvásárhelyi önkormányzat az idei költségvetésben hatmillió lejt hagyott jóvá új autóbuszok vásárlására. A közszállítási vállalat igazgatója, Tatár Béla által bemutatott négyéves stratégia szerint az elkövetkező években teljesen kicserélnék a járműparkot, mágneskártyás rendszert vezetnének be, a menetrendről tájékoztató kijelzőket szerelnének fel a megállókba. Az igazgató szerint negyven darab nagyobb, száz férőhelyes és harminc kisebb, hatvan férőhelyes járműre van szükség, hogy fennakadás nélkül tudják biztosítani az utasok szállítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!