Kossuth-mellszobor Marosvásárhely kapujában

Kossuth-mellszobor Marosvásárhely kapujában

Fotó: Boda L. Gergely

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karainak bejárata előtti téren avatták fel vasárnap délután Kossuth Lajos mellszobrát. Az ünnepségen jelen volt Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkaközössége, az egyetem vezetősége, tanárok, képzőművészek, politikusok, érdeklődők.

Antal Erika

2015. május 25., 12:512015. május 25., 12:51

2015. május 25., 12:522015. május 25., 12:52

Az egyetem nagy aulájában Bolyai János, a bejárat előtt Kossuth Lajos szobra áll. Akár találkozhattak volna, vitatkozhattak volna is, hiszen kortársak voltak – mondta köszöntőbeszédében Dávid László rektor, azt is kiemelve, hogy a Sapientia teremt kapcsolatot a két nagy személyiség között, ami nem is áll távol a realitástól, hiszen Kossuth javasolta annak idején a külön román kar létesítését a budapesti egyetemen. Államalapító királyunk, Szent István mellett a legismertebb magyar történelmi személyiség Kossuth Lajos, akinek nagysága előtt a világban szobrokkal, emléktáblákkal tisztelegnek, nevét szinte valamennyi magyar városban utca viseli. Marosvásárhelyen azonban sem utca, sem szobor nem hirdeti nagyságát, az utca nevét a mai napig nem sikerült visszaadni, ahogy a most felállított mellszobrot sem. A Simon János, Németországban élő adományozó által felajánlott szobrot a Vártemplom előtti téren szerették volna felállítani, de ahhoz nem adott engedélyt a polgármesteri hivatal, így Koronkába, úgymond Marosvásárhely kapujába került, várva, hogy talán egyszer eljön az idő, hogy méltó helyére kerülhet.

Zsigmond Barna Pál Magyarország csíkszeredai főkonzulja a szobor történetéről beszélt, elmondta, hogy hogyan kereste meg őt Simon János, és hogy a szobor egy évig a konzulátuson állt. A polgári jogok nem választhatók el a nemzeti öntudattól, az európaiság egyet jelent a mások önazonosságának tiszteletével. Simon János barátai segítségével az 1892-ben Kiss György szobrászművész által gipszbe-mintázott Kossuth-szobrot öntette bronzba. Az összefogás meghozta a gyümölcsét – hangsúlyozta a főkonzul. A szoborról és annak alkotójáról Bordi Géza, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára beszélt.

A történelmi magyar egyházak képviselői megáldották a szobrot, majd a Himnusz elékneklésével és koszorúzással ért véget az ünnepség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!