Közös értékekről és a bevándorlásról is értekeztek Székelyhodoson

Közös értékekről és a bevándorlásról is értekeztek Székelyhodoson

Fotó: Gligor Róbert László

A magyarországi Géderlak és Szegi valamint a franciaországi Venerque küldöttségeit látta vendégül a hétvégén Székelyhodos. Az ismerkedés, szórakozás mellett komoly témákra is kellő figyelmet fordítottak a pénteki programban.

Gligor Róbert László

2016. július 23., 15:552016. július 23., 15:55

A Felső-Nyárádmente turisztikai látványosságai és turisztikai központja meglátogatása után turisztikai együttműködési lehetőségekről ejtettek szót a vendégek és vendéglátók. Délután a küldöttségek vezetői a hodosi községházán folytatták az egyeztetéseket esetleges közös tervek, elképzelések terén. Balássy András, a Hodos-Venerque egyesület elnöke azt mutatta be, amit az elmúlt 26 év alatt a franciák a községért tettek. Mivel mind a négy község valamely LEADER-csoport tagja, testvértelepülési hálózati pályázatban is gondolkodhatnak, a franciák szerint a kórusok, zene és néptánc is lehet egy kapcsolódási pont, és már gondolkodnak is közös rendezvényekben.

A két anyaországi település a nemzeti öntudat megtartását látja a nyárádmentiekkel való kapcsolat lényegének – fejtette ki Katona György géderlaki és Gabura Csaba szegi polgármester, akik minél több fiatallal ismertetnék meg Erdélyt és Székelyföldet, mert szerintük itt még élnek a hagyományok, gyökerek, a magyar identitás. A géderlakiak hazafiságra és hitre nevelik fiataljaikat, mert úgy vélik, Európa nagy veszély előtt áll, és megsemmisül, amint feladja a keresztény elveket.

Ez a zárógondolat szinte átvezető volt a másik délutáni értekezletre, amely országokat, nemzeteket nyugtalanító kérdésre, a migránsválságra fókuszált. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke elmondta: erre a kérdésre nem lehet könnyű és kitérő választ adni, hisz amikor az Európai Unióba beléptünk, mindannyian értékeket és felelősséget vállaltunk. Az egykori nyugat-európai gyarmatállamoknak van egy bizonyos kultúrájuk a bevándorlással kapcsolatban, míg nekünk, közép- és kelet-európaiaknak nehezebb elfogadni a másságot, egyrészt kultúránk miatt, másrészt mert a diktatúrákban nem létezett mobilitás. Azért sem tudunk erkölcsi és jogi válaszokat adni, mert rövid idő alatt rengeteg idegen érkezett kontinensünkre, és nemcsak menekültek, hanem terroristák is, de a politikum és a sajtó sem mutat egyértelmű képet a helyzetről. Európa nem volt felkészülve ekkora és ilyen színezetű embertömeg fogadására, de azért nem lehet felelőtlenül viselkedni – figyelmeztetett az emberjogi szakértő, aki szerint félünk az iszlámtól, mert más mint a kereszténység, amelynek alapja a szeretet. De milyen keresztény az, aki elzárkózik a bajba jutottak segítésén? 

Szénégető István katolikus lelkész napjaink eme kihívására Jézus szavaival válaszol: legyetek szelídek, mint a galambok és okosak, mint a kígyók. A szelíd ember segít, felemeli a bajba jutottat, és ilyennek kell lennie minden kereszténynek, de okosnak is, és ma is szükség van Hunyadi Jánosokra, akik ugyan bizonyos szabályok szerint megnyitnak egy-egy kaput, de tudnak megálljt mondani a beözönlőknek.
Szokoly Elek politológus szerint a nyugati nagyhatalmak a felelősek a közel-keleti helyzetért és hogy ezek az emberek el kellett hagyják hazájukat. Európa nem volt felkészülve egy menekültáradatra, de az is gond, hogy a mi civilizációnktól eltérően a keletiekében nem léteznek alapvető emberi és szabadságjogok, ezért félő, hogy Európában nem fogják a mi értékrendünket tiszteletben tartani. Újabb gazdasági és környezeti válságok következhetnek, amelyek újabb nagy tömegeket fognak kimozdítani jelenlegi életterükből, és a népvándorlások a jövőben is folytatódhatnak. Erre pedig Európa sem humanitárius, sem politikai, gazdasági, társadalmi szempontból nincs felkészülve.

A franciák az utóbbi évszázadban többször láttak menekülthullámokat országukban, és szerintük hosszútávú politikai koncepció szükséges a kérdés kezeléséhez. A globális felmelegedés következtében előrejelzések szerint mintegy 80 millió embert kell majd elköltöztetni, ebből ismét milliók jutnak az európai országokba. Az is elhangzott: különbséget kell tenni a szegénység elől vagy a háborús övezetekből menekülők és a terroristák között.

A magyarországiak már élesebb hangot is megütöttek: Nyugat- Európa mindig magára hagyta országukat, s míg ma egy magyar átlagpolgár napi 20 eurót sem keres, addig a nyugatiak elvárják, hogy befogadjanak egy idegen népcsoportot és fejenkénti 1500 euróval támogassák őket. Szerintük míg a kettős állampolgárságról szóló 2004. évi népszavazás előtt a magyarországi baloldal a külhoni magyaroktól féltette országát, ugyanazok a politikusok most szívesen befogadnák egy más kultúrából érkező, ismeretlen nép fiait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!