
Fotó: Boda L. Gergely
Először szervezett közös szalagavatót Marosvásárhely immár három színmagyar középiskolája: a Bolyai Farkas Gimnázium, a ’89-es fordulat után újjáindult Református Kollégium és az ősszel újraalakult Római Katolikus Teológiai Gimnázium.
2015. január 17., 09:522015. január 17., 09:52
2015. január 17., 09:542015. január 17., 09:54
A pénteki maturandus-ünnepély zsúfolásig megtöltötte a Nemzeti Színház széksorait. Marosvásárhely magyar oktatási intézményeiben 1990-től errefelé mindig nagy eseménynek számított a maturandus, mely ünnepnap és ballagási előzetes egyben. A tájainkon aránylag későn meghonosodott szokás Selmecbányáról származik az 1830-as évekből, ahol Valétás néven tartottak szalagavatót. A Valete latin szó jelentése Éljetek boldogan.
Ünnepi köszöntőjében Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója a felnőtté válás törvényszerűségéről szólt, majd ennek jeleit mutatta be néhány mókás idézettel. „Lassan feltűnő, hogy egyre többen köszönnek neked Csókolommal. A nyári vakáció három hónap helyett csak egy hétig tart. A számítógép előtt töltött időd nagyobb része tényleg munka. A kistestvéred jobban ért a számítógéphez, mint te” – sorolta az intézményvezető, mosolyt fakasztva a diákok arcára. Komolyra fordítva a szót, Bálint elmondta, ő biztos abban, hogy a közelgő búcsúzás fáj is egy kicsit, mert láthatatlan szálak kötnek ide minden diákot. „Tudod, hogy valami kis lelki kisugárzás és élmény naponta leszakad belőled, otthagyod az iskolában. Később, mondjuk olyan tíz éven belül tapasztalni fogod, hogy ezekből alakulnak ki az emlékek, ezekben élsz majd tovább az iskolában, ezekben él majd tovább benned az iskola, ezekből fejlődnek ki az igazi barátságok” – mondta. Az Erdély legjobb magyar középiskolájának kikiáltott Bolyai igazgatója emlékeztetni kívánta a nagykorúsodókat, hogy maguknak tanulnak, és ezzel építik a jövőt, a felnőtt életet.
„Ezen szalagok feltűzésével bennetek is tudatosulni kell annak, hogy már tényleg csak pár hónap van hátra, és itt a ballagás, az érettségi és, bár furcsa, de végérvényesen felnőttek lesztek” – hívta fel a végzősök figyelmét Benedek Zsolt. A Református Kollégium igazgatója arra biztatta a szülőket, hogy nyugodtan gyönyörködjenek gyermekeikben, sőt akár meg is hatódhatnak egy kicsit a szalagtűzés közben. Hiszen jó döntés volt az, amikor ebbe az iskolába irányították vagy hozták őket. A jelképnek értelmezett szalagról szólva, Benedek úgy vélte: felfogható egyfajta kitüntetésnek is, amire viselője méltán lehet büszkék, hiszen túl van egy bizonyos korszakon és feladathalmazon. „De a szalagnak két szára van – hangsúlyozta a kollégium igazgatója. – Ez azt a kettősséget is mutatja, hogy valami véget ér lassan, és valami új kezdődik. Új kihívások, új lehetőségek előtt álltok. Ezt a reményt is jelképezi a szalag. De talán a legfontosabb, hogy ezt a szalagot ebben a közösségben kapjátok meg”.
„Gólyaként” köszöntötte saját diákjait Tamási Zsolt, a 2014-ben újjáalakult Római Katolikus Gimnázium igazgatója. „Egyedi ez a szalagavató azért is, mert a Római Katolikus Gimnázium évtizedek óta nem köszöntötte végzőseit. S bízok benne, hogy számotokra ez az egyedi alkalom az iskolának nem egyedi, hanem az újrakezdés utáni első alkalom” – adott hangot reményének az 1948-ban államosított felekezeti iskola jogutódjának vezetője. Tamási azért is büszke diákjaira, mert az egykori II. Rákóczi Ferenc Gimnázium nemzedékek sorát indította útjára, s ezt a sort a néhány hónap múlva végső tizenkettedikesek újraindítják. „Talán még nem érzitek át teljesen ennek a jelentőségét, de történelmi feladatot teljesítetek. Ti vagytok a híd a felszámolásra ítélt múlt és a reménybe vetett jövő között” – mondta a hosszas huzavona és nehezen megszületett politikai alku következtében újjáindított tanintézmény igazgatója.
Az ünnepi beszédeket meg a kötelező bécsi keringőt követően bemutatkozott a három magyar iskola valamennyi végzős osztálya. A rendkívül szellemes prózát kisfilm követte, majd a szalagok egyenkénti feltűzése, mely ezúttal is az osztályfőnökök feladata volt.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
szóljon hozzá!