A városközeli Marosszentkirályon, a Maros utca egyik leágazásában egy fiatal nő kutyamenhelyet működtet. Tulajdonképpen nem egy hivatalos, alapítványi helyről van szó, még csak nem is pénzszerzési célzattal hozta létre. Volt egy nagyobb hely az udvaron, ahova elfért pár tucat kennel, van egy nagy empátia az elhagyott állatok irányába, van néhány lelkes támogató, s ez már elég is volt ahhoz, hogy a Kovács család udvarában menedéket találjon félszáznál több, jobbára tisztázhatatlan fajtájú kutya.

A kutyakolónia működtetője, Kovács Andrea Mónika elmagyarázta, miért nem kereskedelmi társaság, miért nem egyesület, alapítvány mögé bújva működteti. „A múltkoriban egy bejelentésre kijöttek az állat-egészségügyi igazgatóságtól a szakemberek, s ők mondták – ha alapítványként, vagy egyesületi menhelyként működtetném, egy egész sor változtatást kellene eszközölni itt. Mást ne mondjak, kellene egy orvosi rendelő, állatorvossal. De ha magán-kutyatartásként szerepel, nem kell semmi ilyen” – magyarázza. Ettől függetlenül, az ötvenvalahány kutya mindenike sterilizált, féregtelenített, állatorvosilag felügyelt. Maga viszi el az állatokat egy ismert vásárhelyi állatorvoshoz. Taxival, gyalog, ahogy tudja. Szerencsére a telek olyan helyen van, ahol a szomszédokat nem zavarják az állatok.

Az udvar hátsó részében pár tucat elkerített kennel, fából készült kutyaólakkal, vízvezetékkel, slagrendszerrel a takarításhoz, külön edényekből esznek az állatok, egyszóval ideális körülmények egy kivert kutya számára. Az edényekben kutyatáp, bizonyságul arra, hogy az állatok nem éhesek.

Hogy miként kerülnek ide az állatok? A fiatalasszonyt értesítik, ha kivert kutyát, elütött állatot látnak, ő megy és összeszedi őket. Mert szereti az állatokat, sajnálja a kivert kutyát. „Vannak, akik felhívnak, hogy elhoznának egy kölyökkutyát, amit találtak, vagy adta nekik valaki, s fel vannak háborodva, ha mondom, hogy várjanak még egy ideig ezzel. Mert nem értik meg, hogy egy kölyköt nem tehetek be felnőtt kutyák közé, mert a jó ég sem menti meg a nagyoktól” – magyarázza Andrea a napi gondokat. Mert ezekből azért van csőstül. Elméletileg minden felmerülő költséget maga és a családja áll. Mert állatszerető, empatikus emberek. Szerencsére vannak jólelkű adakozók, akik hallottak erről a helyről, s kutyatáppal, eledellel, a kutyák számára szükséges holmikkal, de akár pénzzel is segítik. S ez nem olyan pénz, amit az adóból le lehet írni. Olyan, amit önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül hoznak, küldenek, utalnak. Nélkülük nem is volna fenntartható ez a „menhely”.