
Csütörtök reggel nagyarányú rendőrségi akció vette kezdetét három – Maros, Szeben és Brassó – megyében.
2013. február 21., 15:182013. február 21., 15:18
2013. február 21., 15:272013. február 21., 15:27
Amint a reggeli órákban a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop alhadnagy tájékoztatott, a megyebeli bűnügyi rendőrök mellett mozgósították a Szeben megyeieket is, akárcsak a csendőrségi rohambrigádokat. Negyvenezer euró értékű autót foglaltak le a délelőtti órákban.
A gyanú szerint a három megyéből származó személyek külföldön luxusautókat loptak, azokat becsempészték az országba, majd orgazdák és segítők közreműködésével hamis papírokkal értékesítették a járműveket. A rendőrségi szóvivő szerint egyszerre nyolc lakásban tartottak házkutatást a gyanúsítottaknál. A házkutatásokat és az egész akciót a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészség irányította és felügyelte.
A kora délutáni órákban a rendőr-főkapitányság szóvivője újabb adatokat szolgáltatott az akcióval kapcsolatban. Ekkor már azt is megtudhattuk, hogy a gyanúsítottak már egy hónapja megfigyelés alatt álltak. Az első adatok szerint az egyik házkutatásnál talált, 40 ezer euró értékű személygépkocsit lefoglalták, ugyanakkor más bizonyítékként szolgáló tárgyakat is magukkal vittek a rendőrök. A délutáni órákban még folyt az akció, végleges eredményére visszatérünk, ugyanis ígéretet kaptunk a rendőrségtől, hogy az összesítés után újból tájékoztatnak.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!