Marosvásárhely: minek a fővárosa?

Marosvásárhely: minek a fővárosa?

Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget Marosvásárhelyen. Dorin Floreával, a város polgármesterével a fekete márciusról, az orvosegyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról is beszélgettünk.

Szucher Ervin

2015. március 11., 13:072015. március 11., 13:07


– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?

– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét. Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére. Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.

– Ledolgozható ez a hátrányt? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?

– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nem csak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem. Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot. Össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el. Ellenséges magatartásukkal nem csak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk származott. Egyszer talán könyvet is írok erről.

A teljes interjú az Erdélyi Napló március 12-én megjelenő 10. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!