
Fotó: Nyulas Piroska
A nyárádremeteieket és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóit és munkatársait egyaránt megdöbbentette a rendőrség által a Kör nevű, egy vásárhelyi képzőművész által alapított szektáról nyilvánosságra hozott történet.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen hétfőn tartották a tanévnyitót. A diákok és tanárok közül többen a hétvégén leleplezett bűnbanda tevékenységéről beszélgettek. A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) közleménye és vádirata szerint ugyanis a szekta egyik kulcsfigurája a felsőoktatási intézmény alkalmazottja, a szexuálisan kihasznált, éheztetett és fogva tartott lányokat pedig a „színin” toborozták.
A DIICOT ügyészei a hatósági közlemény szerint öt személyt vettek őrizetbe. Amint azóta kiderült, a hatodik gyanúsított, K. N. A. a Művészeti Egyetemen dolgozott fodrászként, sminkesként, főként ő toborozta a lányokat és ő szervezte be saját gyermekét is, amikor az csak 11 éves volt.
A Művészeti Egyetem tanévnyitója utáni beszélgetések során a portálunknak név nélkül nyilatkozók elmondták, hogy a fordászt július óta nem látták, azóta nem járt be dolgozni, a DIICOT ügyészei ugyanis akkor kezdtek nyomozni a szekta után, és göngyölítették fel a történetet. Egyesek azt is elmondták, hogy tudomásuk szerint a nő külföldre szökött, továbbá, hogy az egyetem eljárást indított ellene munkaköri tevékenységének elhanyagolása miatt.
Megtudtuk, a zenész és koreográfus Eusebiu Sebastian Apostolache által vezetett Kör nevű szekta tevékenysége 2008-ig nyúlik vissza, a beszervezéssel gyanúsított nő azonban vigyázott arra, hogy a művészetis diáklányok közül kiszemelt áldozatokat csak tanulmányaik befejeztével – tehát a mindennapos közösségtől (osztálytársak, tanárok, barátok) elszakadva – vonják hatalmuk alá, akkor szervezték be igazán.
Megkeresésünkre a Művészeti Egyetem rektora, Sorin Crișan elmondta, K. N. A. még mindig az intézmény alkalmazottja, aki ellen az intézmény már több mit egy hónappal ezelőtt elkezdte a munkahelyi fegyelmi eljárást. A bűncselekményre vonatkozó vádakról a sajtóból értesült a rektor.
A szekta által szexuális szeánszokra leggyakrabban használt egyik ház Nyárádremetén található. A falubeliek most döbbenten és értetlenül állnak az események előtt, mindenki azon csodálkozik, hogyan volt lehetséges egy ilyen szekta működése a közvetlen közelükben. Apostolachet „biciklis bácsiként” tartották számon, mivel gyakran kerékpárral látták. A férfit sokszor a deményházi tetőn vagy a Vágás-tetőn figyelték meg, ahol akár órákon át telefonált.
A ház, amelyben tartózkodtak, sokak érdeklődését felkeltette: egyik szomszédnak az tűnt fel, hogy sosem füstöl a kémény, másoknak pedig, hogy a kis házon lévő apró ablakokat még kisebbre cserélték. Idővel elkezdték elbarikádozni magukat, bedeszkázták a kerítéseket, nem lehetett az udvarra se bemenni, és egyre több használaton kívüli autó került az amúgy is kicsi udvarra.
Egy szomszéd elmondása szerint eleinte próbáltak barátkozni velük a kerítésen keresztül, de egy szóváltás miatt abbamaradt a barátkozás. Az önkormányzattól megtudtuk, hogy 1985-ben vásárolta az egyik őrizetbe vett nő édesapja a telket, mindig szépen rendben tartotta, kijárt a városból, rendezte a veteményest. Az adót is mindig rendszeresen fizették – egészen tavalyig. Az utóbbi időszakban már ellentmondásos történetek kezdtek érkezni a házból, majd a lakók augusztustól teljesen eltűntek a faluból.
Becsky Borbála klinikai pszichológus, pszichoterapeuta szerint lehetséges, hogy a szekta hálójába került fiatal lányok valamilyen lelki sérülést hoztak magukkal, sérült az apával vagy anyával való viszonyuk.
„Ilyen esetekben egy erős függőség alakul ki a befolyásos személy, jelen esetben az úgynevezett guru és a fiatal lányok között. Egy hipnotikus állapotba kerülnek, amikor manipulálhatók, erősen befolyásolhatók, nem félnek abban az állapotban, és szinte bármit meg lehet tenni velük, mert ők mindent jónak tartanak abból, amit a szekta vezetője mond, tesz. Akármilyen furcsán hangzik, olyan ez számukra, mint egy védő burok, amelyben ők biztonságban érzik magukat” – mondta a szakember, akitől megkérdeztük, hogy mit tehetnek a szülők, nagyszülők, hozzátartozók, ha azt tapasztalják, hogy egy fiatal viselkedése megváltozik, ilyen vagy ehhez hasonló függőségbe kerül. Becsky Borbála szerint szakemberhez kell fordulni, segítséget, tanácsot kérni.
Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!