Mintabemutató Jobbágyfalván

Mintabemutató Jobbágyfalván

A hétvégén egy új vetőmag-forgalmazó cég mutatta be az általa kínált kukoricafajtákat a nyárádmenti gazdáknak.

Gligor Róbert László

2014. szeptember 15., 12:052014. szeptember 15., 12:05

Jobbágyfalva határában, Szász Lóránt Lajos nyárádszeredai farmer parcelláján mutatta be az általa forgalmazott kukoricahibrideket a Maisadour romániai képviselete. A 2007-ben kutatóállomásként létrejött dél-franciaországi egység 2008 óta van jelen az országban, kezdetben fajtanemesítéssel foglalkozott, most már forgalmazza is a kukoricahibrideket.

Hasonló adottságok

A Csíkfalva, Nyárádszereda, Backamadaras és Ákosfalva községek településeiről érkezett gazdák kilenc fajta kukoricát vehettek szemügyre, de a szakemberek hasznos tudnivalókkal is ellátták őket. Például hogy figyeljenek a kukorica amidontartalmára, mert ez befolyásolja a tejtermelést és a hústömeg növekedését, de azt is hangsúlyozták, hogy a kukorica növényi részeinek etetésekor nem a zöldtömeg a lényeg, hanem az állat szervezete által felhasznált tápanyag. Az is kiderült, hogy míg Franciaországban hektáronként százezer szem mag kerül a talajba, nálunk csak 65-70 ezer.

A gazdák figyelmét felhívták a talajvizsgálat időszakos elvégzésének és a terméshatékonyság kiszámításának szükségességére, megvizsgálták a mintaparcellán termett kukoricák nedvességtartalmát is, és megállapították: október elejére kitűnő állapotban lesz a termés. Azt is elmondták: ez a vidék rendkívül alkalmas a kukoricatermesztésre. A szükséges tápanyagbiztosítás után a nyárádszeredai Fazakas Sándor farmer tavaly 15 tonna szemeskukoricát is betermelt egy hektárról. Szóba került az üzemanyag árának növekedése és a támogatások kérdése is, és úgy vélik, idén nem lesz 40 baninál nagyobb ára a kukorica kilójának, annak ellenére, hogy az ország déli részén a megszokottnál gyengébb volt a termés, hektáronként 13-14 tonna szemet takarítanak be jelenleg.

Ötször nagyobb termés

A bemutató után az egyik forgalmazó cég képviselője, Moldován Csaba érdeklődésünkre elmondta: azért szervezték a találkozót, hogy a nyárádmenti gazdák lássák, a nagy nevű cégek mellett kisebbek is forgalmaznak jó magvakat, és ezek árban is valamivel olcsóbbak. Arra a kérdésünkre, hogy tapasztalata szerint a nyárádmenti gazdák mennyire fogékonyak az újra, hajlamosak-e a váltásra, a szakember kifejtette: nehéz a gazdákat a megszokott fajtáról egy másikra „átterelni”, rávenni őket, hogy a meglévők mellett még egy-két újabb hibridet is kipróbáljanak. Azonban tavaly már sikerült olyan fajtákból is behozni a vidékre, amelyekről a gazdák eddig nem hallottak, tehát kezdenek nyitottá válni, és már nem a termesztő cég neve, hanem a vetőmag minősége és az elért terménymennyiség a fontos számukra.

Szász Lóránt Lajostól megtudtuk: ő sem ismerte a francia cég magvait, de vállalta a felkérést, hogy kilenc fajtával mintaparcellát létesítsen. Úgy véli, az időjárásunk megegyezik az illető francia régióéval, ezért egyelőre arra volt kíváncsi, melyik fajta válhat be nálunk. A kilencből három nyerte el a tetszését, ebből egy nagytermésű, amely állati takarmányozásra való, továbbá két apróbb szemű, amely kitűnő kukoricalisztet ígér. Szász jelenleg harminc hektáron termel kukoricát, egy részét az állatokkal eteti fel, a többit piacokon értékesíti. A szentgericei Gál Károly is ugyanekkora területen termel gabonát, ugyanígy hasznosítja. Az idősebb gazdák azt mondják, nem szabad sokat költeni a vetőmagokra, de ő sokat tanult már a különböző magbemutatókon és a forgalmazóktól is, és átlagban ötször akkora termést ér el, mint mások a hagyományos, megszokott magvakkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!