
Lehet magyar oktatási vonal, de nem politikai nyomásra, csak ha az egyetem is azt akarja – szögezte le Ioan Mang oktatásügyi miniszter, aki azért jött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre tárgyalni, hogy megoldást találjon az intézményben kialakult helyzetre.
2012. május 10., 19:382012. május 10., 19:38
2012. május 10., 19:562012. május 10., 19:56
Ioan Mang miniszter előbb a román vezetőséggel, majd a magyar oktatókkal, később a diákokkal is tárgyalt csütörtökön. A hatórás megbeszélés során az érintettek a tanintézmény magyar tannyelvű karának megalapítását előíró kormányhatározat visszavonása miatt kialakult helyzetről értekeztek. A szaktárcavezető szerint „mindenkit kielégítő” megoldáson kell gondolkozni. „A Marosvásárhelyi Táblabíróság döntésének tiszteletben tartásával mindkét fél számára elfogadható megoldáson dolgozunk. Szerintem a Babeş-Bolyai Tudományegyetem erre vonatkozóan jó példa” – mondta még a tárgyalások előtt Ioan Mang tanügyminiszter, aki szerint a diákok nem akarnak külön magyar egyetemet, csak az anyanyelvükön szeretnének tanulni.
Döntés nem született
A tárgyalás után a miniszter meglepetten jelentette ki a sajtónak, hogy a politikusok által hangoztatottak ellenére itt magyar nyelven is folyik oktatás. Azt mondta, meg lehet keresni a megoldást arra, hogy a magyarul tanuló hallgatók magyarul is gyakorlatozhassanak, de olyan szempontból nincs túl sok értelme, hogy a rezidens vizsgát amúgy is román nyelven kell letegyék.
Ioan Mang leszögezte: döntés nem született, csupán megoldási lehetőségekről tárgyaltak. Szerinte létrejöhet a magyar főtanszék a MOGYE-n, de nem kormányhatározattal, politikai nyomásra, kizárólag akkor, ha a szenátus megszavazza azt. Mint ismert, az intézmény magyar oktatói éppen azért fordultak a politikusokhoz, mert a román többségű szenátus mindannyiszor elutasította, hogy létrehozzák az önálló magyar főtanszéket az egyetemen. A tanügyminiszter szerint a megbukott Ungureanu-kormány megsértette az oktatási törvényt, amikor kormányhatározattal rendelkezett a magyar karról.
„Túl gyakran ismétlődött az egyetemi autonómia kifejezés”
Az egyetem rektora, dr. Leonard Azamfirei azt nyilatkozta, összehívja a szenátust és megtárgyalják a lehetőségeket, ott amúgy is vannak oktatók, akik a magyar érdekeket képviselik. Dr. Szabó Béla szerint azonban a szenátusban nincsenek olyanok, akik valóban a magyar oktatók érdekeit képviselik, szerinte leghamarabb ezen kellene változtatni. A tárgyalásról elmondta, hogy „túl gyakran hangzott el az egyetemi autonómia kifejezés”, s bár a miniszter azt mondta, tárgyalni fog még a szenátussal, s megpróbálja meggyőzni őket, Szabó Béla erre nem lát garanciát.
„Mi azt kérdeztük a minisztertől, hogy jó, ha nincs önálló kar, akkor mégis mi a garancia arra, hogy az egyetemen továbbra is betartják a tanügyi törvényt” – mondta el dr. Szabó Béla.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.
Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.
szóljon hozzá!