Fotó: Haáz Vince
A másfél éves Pánczél Gerdát néhány hete leukémiával diagnosztizálták. A kislány most a marosvásárhelyi 2-es számú Gyermekgyógyászati Klinika intenzív osztályán fekszik, szerdán kezdik el a kemoterápiás kezelését. A családnak vérdonorokra van szüksége.
2016. szeptember 03., 18:022016. szeptember 03., 18:02
Gerdát kedden vitték be a kórházba, mert lázas volt. Szülei vizeletfertőzésre gyanakodtak, mert idén már kétszer is kezelték ezzel a fertőzéssel. Most azonban ennél súlyosabb oka volt a magas láznak. A vizsgálatok után kiderült, hogy kétszerese volt a fehér vérsejtek száma a megengedettnél, de még ekkor sem tudták biztosan, hogy mi baja lehet Gerdának. Antibiotikumos kezelést írtak fel, de ismét belázasodott. A hátgerincvelő-mintából minden kétséget kizárva kiderült: a kislány leukémiás, ám szerencsére a gyógyítható változatával diagnosztizálták, és még kezdetleges állapotban van a fehérvérűség – tudtuk meg Gerda édesapjától, Pánczél Szilamértól.
A kezelése legalább hat-kilenc hónapig tart, az elkövetkezendő hat hétben a kislánynak a kórház intenzív osztályán kell feküdnie. Szerdán kezdődik a kemoterápiás kezelése. „A hat hét lejárta után haza engedik egy-két napra, aztán ismét vissza kell mennie a kórházba, és a kezelés hatékonyságától függ majd, hogy mennyi időt kell azután ott töltenie” – mesélte az édesapa.
Kérdésünkre, hogy mire van most nagy szüksége a családnak, határozottan válaszolt: csak vérre. A kislánynak nullás vércsoportja van, de a Maros Megyei Vérközpont bármilyen más vércsoporttal rendelkező donortól is elfogadja a vért, a lényeg, hogy Pánczél Gerda nevét kell mondani véradás előtt. Vért adni hétfőtől péntekig 7:30 és 13:00 óra között lehet a Maros Megyei Vérközpontban. További információkért a kislány állapotát és a véradást illetően hívható Gerda édesapja, Pánzcél Szilamér a 0743-593.083-as telefonszámon.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!