Négyestés Hobo-fellépés Marosvásárhelyen

Négyestés Hobo-fellépés Marosvásárhelyen

Fotó: Boda L. Gergely

Hobo ’70 című határon túli turnéjával érkezik Marosvásárhelyre Földes László Hobo, aki négy alkalommal lép közönség elé a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyszínpadán. Április 20-án, hétfőn 19 órától a Jim Morrison-est, 21-én, kedden a József Attila-est, 22-én, szerdán az Ady Endre-est, 23-án, csütörtökön a Vlagyimir Viszockij-est tekinthető meg Hobo előadásában.

Antal Erika

2015. április 16., 16:592015. április 16., 16:59

A Hobo Blues Band (1978–2011) volt az első csapat, amellyel a művész 1990 márciusában Erdély több városában is fellépett. „Az eltelt negyedszázad alatt több koncertet és előadóestet játszottam végig Önök előtt, ám turnéznom nem sikerült” – fogalmaz az előadáskörútra készülve Hobo. Majd így folytatja: „Most – a gyászosnak mondható – hetvenedik születésnapomra készült, A vén gazember áriája (eredetileg Szégyen és gyalázat) című műsorral készülök Önöket meglátogatni »új« zenekarommal, a Hobo és Bandájával”. A fellépések során újra együtt játszik Póka Egonnal, valamint jelen lesz ifj. Tornóczky Ferenc gitáros, Szakadáti Mátyás dobos és Fekete-Kovács Kornél trombitás, gitáros, billentyűs.

„A sorozatra magunkkal viszünk urológust, oxigénsátrat, újraélesztő készüléket, többféle irrigátort, báriumos oldatokat, két unitárius lelkészt, egy katolikus kanonokot, irgalmasnővéreket, sekrestyést, füstölőt, misebort, végső esetre cujkát, kétféle kenőcsöt az utolsó kenetre, a néhai Kovászna megyei pártbizottság agit-prop osztályának vezetőjét, egy Brezsnyev-posztert kiemelt szemöldökkel és elsősorban Torgyán József áldását” – fogalmaz Hobo, aki azt is elárulja, hogy a marosvásárhelyi színháztól azzal a feltétellel kaptak meg mindenféle segítséget, hogy „erkölcsi, politikai, művészi, mentálhigiéniai, hungarológiai, urológiai, pedagógiai és demagógiai értelemben nem kell felelősséget vagy közösséget vállalniuk” velük. „A koncertek tükrözni fogják egy lecsúszóban lévő agg ripacs mániáit és szűk korlátait, melyektől nem sikerült megszabadulnia” – írja az előadóművész, aki a fentiek ellenére vagy azokkal együtt mindenkit szeretettel vár az előadásaira.  

Az előadás-sorozatra 60 lejes áron bérletet lehet váltani, mely minden estre érvényes, az egy előadásra váltandó jegy ára 20 lej, a kedvezményes jegyek 10 lejbe kerülnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!