Keddtől látogatható a Marosvásárhelyi Állatkertben a Nagymacskafélék Háza. A zsiráf- és elefántház is készen áll már a lakóik fogadására, és az új madárház is lassan benépesül.
2012. május 22., 16:102012. május 22., 16:10
2012. május 22., 19:202012. május 22., 19:20
Kedden Marosvásárhely polgármestere és több önkormányzati képviselő látogatott ki a somostetői Állatkertbe, hogy szemrevételezze az újonnan épített létesítményeket. Elsőként a Nagymacskafélék Házához vezetett az útjuk. Az épületet megnyitották a látogatók előtt is, így szerencsés esetben most már testközelből is megfigyelhetők a tigrisek, vadmacskák, pumák – persze egy biztonságos üvegablakon keresztül.
Bereczki Boldizsár, a létesítmény nyugalmazott vezetője elmondta, 2009-ben kezdődtek az állatkertben a munkálatok, még akkor, amikor ő igazgatta az intézményt. „Az álom beteljesült, már csak az új lakóknak kell megérkezniük” – fogalmazott.
Kopacz András igazgató elmondta, előreláthatóan tíz évig semmilyen nagyobb építkezéshez nem kell majd hozzálátniuk, mindössze karban kell tartani a meglévő létesítményeket. „Kell hinni a csodákban, és akkor valóra válnak. Azt nem tudjuk biztosan, hogy mikor érkezik az elefánt és a zsiráf, de ígéreteket kaptunk. Tenyészprogram keretében kerülnek majd hozzánk, a költöztetés pedig hosszas folyamat.”
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.
Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.
szóljon hozzá!