Furcsa, hogy négyévente történik valami a Borsos Tamás-szoborral, de remélhetőleg nem provokációról van szó – mondta a Székelyhon.ro-nak Kali István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP ) marosvásárhelyi szervezetének elnöke. Az alakulat által polgármesterjelöltként támogatott Smaranda Enache is ezen a véleményen van.
2012. május 08., 15:052012. május 08., 15:05
2012. május 08., 15:532012. május 08., 15:53
„Felháborító, hogy Marosvásárhelyen ilyen a közbiztonság, hogy egy, a város központjától néhány méterre található szobrot csak úgy el lehet vinni. Furcsának tartom, hogy az elmúlt években egyetlen, a román nemzetiségű lakosok számára fontos személy szobrát sem tulajdonították el, miközben a Borsos Tamást ábrázoló műalkotást már második alkalommal” – fogalmazott Kali István. Hozzátette, bízik abban, hogy a rendőrség megtalálja a tetteseket és a szobrot is. „A városban mindenhová szereltek már térfigyelő kamerákat. Szerintem fontosabb lenne az ilyen helyekre szerelni, mint a Segesvári útra” – mondta.
Marosvásárhely polgármesteri székéért függetlenként versenybe szálló, az EMNP által támogatott Smaranda Enache elmondta, mindig is érzékeny témának számított, ha megrongáltak, vagy elloptak egy szobrot. „Mi, civil szervezetek, amelyek a megbékélésért, a békés együttélésért dolgoztunk és dolgozunk, mindig rettegve tekintünk az ilyen történésekre. Amennyire tudom, már másodszor lopják el, és a béke érdekében remélem, hogy most is színesfémtolvajokról van szó, és nem olyan személyekről, akik a nemzetiségek között szeretnének feszültséget szítani” – fogalmazott Smaranda Enache.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!