– Régóta figyelem, hogy elválaszthatatlan társa a fényképezőgép. A közösségi oldalán is látható, hogy nagy szerelem a fotózás, és most már kiállításokon is láthatjuk a képeit.

– Igen, jelenleg két helyen is: a Bernády Házban a fotóklub kiállításába került be két fotóm, pedig azon a tárlaton mindenki hivatásos fotós rajtam kívül. Nem én tolakodtam, ők kértek fel, hogy adjak le két fotót, aminek nyilván én is nagyon örültem. Emellett Kibéden – odavalósi vagyok – nemrég nyílt meg az első önálló tárlatom.

– Hogy kezdődött ez a fotós szerelem? Tanulta valaha a fényképezést?

– Nem, soha. Én teljesen amatőr vagyok, ráadásul autodidakta módon magam fedeztem fel a fényképezőgépet és a fényképezést. Akkor kezdtem fotózgatni, amikor megjelent a digitális fényképezőgép, s én mindig az újabb eszközt, egy-egy jobbacskát beszereztem magamnak, és fotóztam. De nem tanultam senkitől. Van egy furcsa szokásom, bármilyen eszközt vásárolok, sosem olvasom el az útmutatót, mindenre magam akarok rájönni, hogy akkor ezt így kell beállítani, azt meg úgy. Sokkal jobban megmarad, mintha a könyvből nézném, hogy ezt így is lehetne csinálni, meg úgy is. Mindent anélkül szerelek össze, egy háztartási eszközt is, hogy elolvasnám az útmutatást. A fényképezőgéppel is így volt. Rájöttem, hogy nem automatán kell fotózni, mert az csak egy bizonyos szintig jó, annál sokkal többet lehet kihozni a masinából. Volt olyan, hogy két napig sötétet fotóztam, s nem tudtam, miért. Aztán rájöttem, hogyha átállítom az isót, a nyitását a fényképezőgépnek, akkor megváltozik a kép is. Sokáig nem használtam szűrőt például, nem tudtam, hogy mi a jelentősége, aztán az egyik áruházban láttam, hogy árulnak szűrőt, megnéztem, hogy mire lehetne használni. Rájöttem, hogy hoppá, nem akármelyik szűrő jó, s így tovább, lassacskán fedeztem fel a fényképezőgépet és a fényképezést. Az első kiállításom 2013-ban volt a Nemzeti Színházban, a hivatásos táncosok találkozóján, akkor több mint száz képet állítottunk ki négyen, abból hetven az enyém volt. Aztán tavaly volt egy közös tárlat Bálint Zsigmond fotóművésszel, a farsangot örökítettük meg, az ötven képből tíz volt az enyém. Most van az első saját kiállításom Kibéden, Évszakok a címe. A természet különböző árnyalatai jelennek meg különböző évszakokban. A két domináns évszak az ősz és a tél, úgy tűnik ezeket szeretem a legjobban, de a tavasz és a nyár is ott van természetesen.

– Akkor a természetfotózás vonzza?

– Nem csak. Eleinte mindent fotóztam, ami az utamba került. Összegyűlt ezer, kétezer, háromezer kép, s adott pillanatban észrevettem, hogy ezeket lehet kategorizálni. Nagyon sok a falusi életről szól, ami megörökíti a szokásokat, a termésbegyűjtést. De a fotózás megnyugvást is jelent nekem a mindennapi stresszhelyzetekben. A Maros Művészegyüttes fotóinak is kilencven százaléka az enyém. Fotóznak hivatásos fényképészek is, de én ugye mindig velük vagyok, velem van a gép is, így ez kézenfekvő. Amúgy meg, ha kimegyek a természetbe, akkor elfelejtem, hogy mi van a Maros együttesnél, s arra koncentrálok, hogy azt az állatot, azt a virágot, azt a növényt, azt az évszakot fotózzam. Emellett a tavaly elhatároztam, hogy felkeresek Erdélyben minden erődtemplomot, kastélyt, és várat, hogy lefotózzam. Idáig hatvanhetet sikerült meglátogatni, ezeket lefotózom több oldalról, ha tudok, bemegyek. Felteszem ezeket a Facebookra, csatolok mellé leírást, kis történelmi ismertetőt – ugyanis történelemtanár is vagyok –, és hogy hol, mikor fotóztam. Ez lesz valószínűleg egy következő kiállítás anyaga, mert erre már sokan felkértek. Ami teljesen új, az a sportfotózás. Mivel szeretek sportolni, nagyon sokat eljárok különböző eseményekre, motorozok is, és fényképezek. Az utóbbi időben Ice racinget is fotóztam, feltöltöttem őket, különböző oldalakon meg is jelentek, használják a képeimet.

– S ez nem zavaró? Hogy mások használják?

– Nem. Általában engedélyt kérnek. De nem ebből élek, én nem kapok pénzt a képekért. Nekem csak pénzbe kerül ez, mint a legtöbb hobbi. A mostani három kilós objektívemre például sokáig gyűjtöttem, de itt vannak a szűrők, állványok, maga a gép is drága. Nem beszélve arról, ha kiállításra készülök, a kibédi képek 50x70 centisek, a kinyomtatása, a keretek is sokba kerültek. De számos hobbi pénzbe kerül, ha sízek, az is, ha motorozom, az is.

– Nem tűnik félősnek. Medvét, de farkasról készített fotóját is láttam.

– Igen, belemegyek időnként az extrém fotózásba is. Annyira elragad a hangulat, hogy volt olyan, hogy 15 méterre közelítettem meg egy szabad környezetben élő medvét. Ami azért fontos, mert ha lemegyünk Tusványosra, ott a medvék meg vannak szokva az emberrel, de a Bekecsen biztosan nem. Én mégis megközelítettem, olyankor dolgozik bennem az adrenalin, de azért nem ajánlom mindenkinek. Szeretném a környék állatvilágát lefotózni, megörökíteni. Első sorban az emlősök, utána a madarak érdekelnek. Négy éve vadászom a farkast például, hogy tudjam lefotózni, s most sikerült a télen, pont Kibéd határában. De tényleg, évek óta követtem két farkas nyomait a Bekecsen, mégsem tudtam lefotózni. Erre tessék, kimentünk a természetbe, s egy olyan napon jött a farkas, amikor nem is számítottam rá. Sikerült már medvét, farkast, vadmacskát, vaddisznót, őzet fotózni. Hiányzik a hiúz. Láttam szabadon hiúzt, de annak már vagy 15 éve, akkor egy vadásztársasággal. Ez is milyen érdekes, nem vagyok vadász, de jártam vadászni időnként vadásztársasággal. Amióta azonban fotózom, természetbarát lettem, ellenzem az erdőkivágást, a vadászatot. Teljesen zöld lettem a fényképezés miatt. Motorozok, de abban is próbálok természetbarát lenni. Többek közt van egy motoros csoport, amit én vezetek, velük évente egy nagy motoros találkozót szervezünk. Tavaly száz emberrel voltunk kétnapos motoros túrán, és többek közt szemetet szedünk a Bözödi-tó körül, vagy tavaly tavasszal háromezer csemetét ültettünk el egy erdészeti hivatalnál.

– Akkor tényleg megváltoztatta a fényképezőgép.

– Igen, teljesen. Amióta fényképezek, bárhova megyek ki, teljesen másképp fókuszálok, ha van egy lepke, egy szép virág, teljesen másképp nézek rá. Felismerem a szépségét a kora tavasznak, a késő ősznek, vagy a hó elolvadása után például senki sem szereti a természetet, mindenki mattnak, koszosnak találja. Szerintem messzemenően gyönyörű, csak az emberek nem veszik észre. S úgy gyönyörű ahogy van, csak észre kell venni.