Régiek és rosszak – sok autót súlyos meghibásodással használnak a közutakon

Régiek és rosszak – sok autót súlyos meghibásodással használnak a közutakon

Fotó: Veres Nándor

Országos szinten az ellenőrzések során a gépkocsik mintegy öt százalékát találták rendkívül balesetveszélyesnek. Maros megyében ez az arány egy százalék alatti.

Gáspár Botond

2017. február 21., 22:162017. február 21., 22:16

A romániai utakon tavaly ellenőrzött járműveknek majdnem 5 százaléka közvetlenül fenyegető veszélyt jelent a közúti forgalomban, ráadásul 37,42 százalékuk nem felelt meg a közúti biztonsági feltételeknek.

A Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) munkatársai 2016 folyamán országosan 76 678 járművet ellenőriztek szúrópróbaszerűen a közúti forgalomból, ezek felénél legalább egy technikai rendellenességre derült fény, és 3781 esetben, azaz majdnem 5 százalékuknál súlyos hiányosságokat állapítottak meg.

Ezek a számok mindenképpen magasak és elgondolkodtatóak, viszont az intézmény vezérigazgatója, George-Adrian Dincă hangsúlyozta, hogy a rendőrséggel együttműködő szakemberek csak a feltehetőleg rossz műszaki állapotban levő járműveket állítják meg és ellenőrzik, tehát a fenti adatok nem a teljes gépkocsiparkra vonatkoznak, csupán a „gyanús” járművekre.

A RAR Maros megyei munkatársa, Roxana Chircu arról tájékoztatott, hogy a térségben tavaly 2504 járművet vetettek alá műszaki ellenőrzésnek a forgalomban, és ezek közül 20 esetben, azaz 0,8 százaléknál nyert megállapítást, hogy rendkívül balesetveszélyesek, főként a fék- és a vezérlő-rendszerek súlyos meghibásodásai miatt.

Az érintett járművek forgalmi engedélyét bevonták, amelyet csak sikeres műszaki vizsgáztatás után kaphatnak vissza. A Maros megyei utakon ellenőrzött személygépkocsik, haszongépjárművek, motorkerékpárok és utánfutók 59,27 százalékánál kisebb műszaki és iratbeli gondokat észleltek, 25,48 százalékát pedig közlekedésbiztonsági szempontból nem tartották megfelelőnek a szakemberek, továbbá 2,44 százalékánál a periodikus műszaki vizsgáztatás nem volt rendben (lejárt vagy hamisított volt).

A szennyezőanyag-kibocsátás tekintetében a „félreállított” autók 21,88 százalékánál állapítottak meg határérték-túllépést. Mindezek alapján 2016-ban 329 bírságot szabtak ki, 285 forgalmi engedélyt pedig bevontak.

A Vocea.biz összeállítása szerint Romániában jelenleg 7 millió jármű szerepel a nyilvántartásokban, ezek közül majdnem 5,5 millió személygépkocsi. Maros megyében 180.583 autót jegyeztek be (ebből 140.117 személygépkocsi), 3328 (1584 személyautó) 2 évesnél fiatalabb, 5828 (3595) 3–5 év közötti, 28.538 (21.496) 6–10 éves, 49.012 (39.667) 11–15 év közötti, 45.944 (37.641) 16–20 év közötti és 47.933 (36.134) húsz évnél régebbi gyártmány.

Ezekkel az adatokkal Maros megye a középmezőnyben helyezkedik el a romániai megyék között. A 2000-es években túlzottan megnőtt használtgépkocsi-importot a 2007-ben bevezetett bejegyzési illeték fogta vissza, az idén február elsejétől teljesen megszüntetett adó miatt ismét a használtautók behozatalának növekedése várható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!