Szucher Ervin, Bögözi Attila, Vajda György, Bodolai Gyöngyi, Bajna György, Czirják Károly, Sarány István, Sarány Orsolya, Gáspár Sándor, Mózes László és Karácsonyi Zsigmond fotóriporter, három székelyföldi megye hét különböző sajtótermékénél dolgozó újságíró összefogásával született a hiánypótló kórképnek is nevezhető kötet, mely a Felső-Maros mentét igyekszik bemutatni. A kötet nem afféle turistakalauz akar lenni – mondta a szerda esti marosvásárhelyi könyvbemutatón Szucher Ervin – a csodálatos, helyenként akár vadregényes vidékről, hanem az ott élő magyarságot próbálja olvasóközelbe hozni.

A riporttábort a MÚRE 2013 nyarán szervezte Jódtelepen, résztvevői pedig a mai állapotokat örökítették meg, felidézve a múltat, mint kiindulópontot és előrevetítve a jövőt, mint lehetségeset. Vajda György például a Funtinelli boszorkány nyomában járva a mostani pásztorkodás sajátosságait is megörökíti, Szucher Ervin pedig az elnémuló Felső-Maros menti harangokra, a falvak kiürülésére, a magyarok létszámának csökkenésére figyelmeztet. Bögözi Attila a borvízről és a kőről, mint haszonforrásról közöl oknyomozó riportot, Sarány István a dédai vasútvonal építését idézi fel, Gáspár Sándor a gyógynövénytermesztéssel foglalkozó, fiatalkori álmát megvalósító Boros Erzsébet történetét meséli el. Bodolai Göngyi Lélekfa című riportjában a hangszerkészítő vállalkozásról ír, a nevében holt, de a valóságban nagyon is élő faluról.

A könyv szerkesztője, Szucher Ervin arról beszélt a könyv bemutatóján, hogy annak dacára, hogy szinte minden marosszéki valamiféleképpen kötődik a Felső-Maros mentéhez, a legtöbb ember számára a régió csupán a kirándulási, túrázási lehetőséget jelenti. „Mi egy más oldalról próbáltuk bemutatni a térséget, mégpedig az ott – helyenként tömbben, helyenként szórványban – élő magyarság szempontjából. Abból a magyarságéból, mely valamikor a Gögényi és a Kelemen havasok birtokosa volt, mára viszont elenyésző vagy teljesen alárendelt szerepbe szorult azokkal szemben, akiket másfél-két évszázaddal ezelőtt nemeseink telepítettek a hegyek lábához”.