Római hódítás Mikházán

Első alkalommal szerveztek Római fesztivált a Maros megyei Mikházán augusztus 3-án. Szombaton a Csűrszínházat és annak udvarát gladiátorok, légiósok, polgárok és rabszolgák lepték el, a több száz érdeklődő pedig megismerhette a két ezer évvel ezelőtti mesterségeket, valamint konyhát is.

Gáspár Botond

2013. augusztus 04., 17:182013. augusztus 04., 17:18

2013. augusztus 04., 17:312013. augusztus 04., 17:31

Nagy sikernek örvendett az első Római fesztivál, már a reggeli órákban kerékpárok, személygépkocsik és autóbuszok érkeztek a mikházi Csűrszínház bejáratához, hogy a tíz órakor kezdődő felvonuláson részt vehessenek.

A „rómaiak” és az érdeklődők meglátogatták a Maros megyei múzeum munkatársai, valamint magyarországi és németországi partnereik által végzett kutatások, feltárások, ásatások helyszínét, majd egymás után kezdődtek az érdekes és információdús események: kiállítás Rómaiak Mikházán címmel, ókori játszóház Asterixszel és Obelixszel, a római kézművességet, művészeteket és a hétköznapi életet bemutató műhelyek: mozaikkészítés, kerámiaművesség, kőmegmunkálás, szabóság, latin írásbeliség, színház, viselet és fodrászat.

Az érdeklődők részt vehettek egy „helybéli” politikai-közösségi vezető gyászszertartásán, a légiós katonák hadgyakorlatán és íjászaton is, a gladiátorokat valóban véres harcukban (az egyik hagyományőrző harcosnak a sisak felsértette az állát) buzdíthatták, közülük egyesekre mito (kegyelem) várt, másokra iuga (halál), és azt is láthatták, hogy mit tesznek a fúriák az eskü- és szabályszegő barbár harcossal. Közben a régészeti feltárásokat és a restaurátori laboratóriumot folyamatosan idegenvezetővel látogatták kicsik és nagyok, a Mit tettek értünk a rómaiak? című román és magyar nyelvű előadáson pedig kiderült, mi mindent köszönhetünk a rómaiaknak.

A délelőtti óráktól késő délutánig rotyogott a leves és sült a kenyér a Taberna culinában, a Taberna dulcinariában pedig mézespogácsa készült. Nagy sikert aratott a római húsleves tojással, de nagy volt az érdeklődés a bab- és a lencseleves, valamint a lencsefőzelék iránt is, és kicsinek-nagynak elnyerte az ízlését a cserépedényben sült, olajbogyóval, hagymával töltött kenyér túrókrémmel.

A gyerekek főként a mézespogácsáért rajongtak, és az is előfordult, hogy a nap vége felé, amikor már a kész ételek és az alapanyagok is fogytán voltak, egy anyuka két gyerekének kért „valami édességet” – a „szakácsfiúk” pedig mogyoróból, datolyából, fügéből és mézből kevertet készítettek. A receptek mind eredeti római leírás alapján készültek, Apicius fennmaradt és 1996-ban a budapesti Enciclopedia kiadó által magyar nyelven közzétett szakácskönyve (De re coqinaria) alapján. Megtudhattuk többek között, hogy kétezer évvel ezelőtti birodalomban drága volt a só, ezért a hallét vagy szardellapasztát használtak só helyett.

A rabszolgák közül – míly meglepő! – a legdrágábban a Júlia nevű hölgy kelt el több mint 150 lejért, ő „gazdájának” régészeti idegenvezetést ígért, és mosolyt és elégedettséget csalt az arcokra a bazsalikommal, mentával, fügével, datolyával és borssal félszáraz ménesi borból készült római fűszeres ital is. A rendezvény fáklyás felvonulással zárult.

A limes

Évek óta ásatások és kutatások során próbálják feltárni a római határvédelem (limes) Maros megyei szakaszát, a mikházi katonai tábor és település nagy eséllyel pályázhat az UNESCO világörökségi státusra a több országra kiterjedő Római Birodalom Határai világörökségi helyszín részeként. A mikházi leletekből megállapították, hogy ötszáz fős gyalogos csapat állomásozott a településen, a tábor mellett volt egy római fürdő, valamint egy civil település is, amely a katonai tábort szolgálta ki – derült ki Pánczél Szilamér főszervező régész ismertetőjéből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 21., csütörtök

Egyre drágább lenne a bővítés: ennyibe kerülne a kifutópálya meghosszabbítása

Megszavazta a Maros Megyei Tanács, hogy a marosvásárhelyi repülőtér 9,9 millió lejes kölcsönt kapjon a napelempark megvalósítására. A tanácsülésen az is elhangzott, hogy a kifutópálya meghosszabbítása jelen számítások szerint 136,5 millió lejbe kerülne.

Egyre drágább lenne a bővítés: ennyibe kerülne a kifutópálya meghosszabbítása
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Egyedüliek az országban: célzott rákkezelés állami kórházban Marosvásárhelyen

A Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház jelenleg az egyetlen romániai állami intézmény, amelyben a daganatos betegek genetikai vizsgálat alapján ingyenesen személyre szabott, célzott kezeléshez juthatnak.

Egyedüliek az országban: célzott rákkezelés állami kórházban Marosvásárhelyen
2026. május 21., csütörtök

Több mint száz programlehetőség a Múzeumok éjszakáján Marosvásárhelyen

Harminckilenc helyszínen 164 programmal várják az érdeklődőket Marosvásárhelyen, szombaton a Múzeumok éjszakáján.

Több mint száz programlehetőség a Múzeumok éjszakáján Marosvásárhelyen
2026. május 21., csütörtök

Elmaradhatnak a fesztiválok a számvevőszék utasítása miatt

Százötven kulturális, szabadidős és sportesemény marad jelentős támogatás nélkül, miután a Maros Megyei Tanács a számvevőszék javaslatára visszavonta a pályázat nélkül odaítélt összegeket. Van, aki tízezer lejt, más ennek többszörösét kapta volna.

Elmaradhatnak a fesztiválok a számvevőszék utasítása miatt
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen

Lejár szerdán, május 20-án szerződés, amely alapján Marosvásárhely utcáit tisztán tartották, és ürítették az utcai kukákat. A városvezetésnek nem sikerült új szerződést kötni, így a börtönnel egyezett ki abban, hogy ők biztosítanak munkaerőt.

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen
2026. május 20., szerda

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos

Crinișor-Florin Florea, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője elveszíti megyei önkormányzati mandátumát, miután négy alkalommal is igazolatlanul hiányzott a Maros megyei tanács üléseiről.

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos
2026. május 19., kedd

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között

Ingatlanvásárlás körüli vita fajult verekedéssé Kenden: nyolc személy került előzetes letartóztatásba, miután botokkal és szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak.

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, távollétében emeltek vádat ellene.

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
2026. május 19., kedd

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek

Súlyos közlekedési baleset történt az E60-as úton Segesvár közelében hétfőn éjszaka, négyen megsérültek, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóból.

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek
2026. május 18., hétfő

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait

A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait
Hirdetés