Farkas Ilona 1914. április 14-én született Székelyszentistvánon, de Csókfalván nevelkedett.
A világháború idején a család Nyíregyházáig menekült, de hazatértek, mert ott sem volt „kolbászból a kerítés”. A hetedik osztály elvégzése után szülei szolgálni adták, hogy háztartást, házvezetést és „házi rendet” tanuljon. Három évig Aradon szolgált az evangélikus püspöknél, és emlékszik, amikor gazdája Mihály királlyal is találkozott. Aztán az aradi városi építészeti főmérnöknél szolgált, később Budapestre került, ahol másfél évet dolgozott az Általános Hitelbank igazgatójánál, Kovács Sebestyén Lászlónál, aki azelőtt polgármester is volt. Ebből az időszakból Kovács lányának esküvőjére is emlékszik, amelyre Horthy is hivatalos volt. Sokan szolgáltak akkor ott Hármasfaluból és Sóváradról. Másfél év után, 1941-ben tért haza a Küküllő mentére. Hívta vissza a család, de nem ment többé. Cselédkönyvét ma is őrzi, és az olyan, hogy utódai is büszkék lehetnek rá.

Későbbi férjét, a mikházi Szász Lajos mozdonyvezetőt egy lakodalom alkalmával ismerte meg, 1942-ben ment férjhez a nála huszonhárom évvel idősebb férfihoz. Egy gyerekük született, Péter, aki ma 71 éves. A kollektív gazdaságba nem állt be, a háztartást vezette, később beteges férjét gondozta, akivel huszonhét évet élt együtt. Szerette a békességet, a csendet, kézimunkázott, férje pedig kedves, barátságos, figyelmes ember volt, aki ha a kertben egy szál nyíló virágot látott, azt reggel bevitte feleségének. Az udvarukon mindig rend volt, férjének pedig hobbija volt, hogy a lakásban és az udvaron minden ajtót, ablakot színesre festett és díszített, még a szárnyasok ólját is.

Ilona néni szellemileg teljesen egészséges és friss, mindenre és mindenkire emlékszik a faluból, és órákig mesélgetne egy-egy témáról. Napjai viszont unalmasan telnek, amíg a tavasz ki nem engedi őt az udvarra. Járni, állni nehezen tud, olvasni és tévézni is keveset, mert hamar elfárad a szeme, ezért inkább mesélgetnek fiával. Péter rendezi a háztartást és a kertet, mos, főz, bevásárol és gondozza édesanyját. „Az eszem kijárja, hogy kéne ezt is, azt is csinálni, de járni nem tudok” – teszi hozzá lemondóan Ilona néni. Két unokája és egy dédunokája van, ők külföldön élnek, így ritkán látja őket. Ilona néni úgy véli: a hosszú élet titka az őszinte szeretet és a jóra való emlékezés. Férjével békességben éltek, sosem veszekedtek, nem hazudtak egymásnak, és egyikük sem tett semmit a másik tudta nélkül.

Az igen ritka kort megélt nénit  (a faluban nem is emlékeznek másra, aki száz évet élt volna – szerk. megj.) a község elöljárói, Márton Zoltán és Vass Imre, Csókfalva helyi önkormányzati képviselői, Csonta Ferenc és Szoboszlai Kálmán keresték fel otthonában. Velük tartott Tőkés Loránd unitárius lelkész, aki emlékoklevéllel ajándékozta meg Ilona nénit. Jót derültek, amikor rájöttek, hogy a tiszteletes száz év után ismét megkeresztelte, jobban mondva elkeresztelte az idős nénit, amiért malacvásárlás jár. De azért Ilona néni felvágta a tortát, majd egy kis pohár pálinkával koccintott az őt ünneplőkkel.