Székelyföld támogatja Skóciát – csendőri intézkedés mellett

Székelyföld támogatja Skóciát – csendőri intézkedés mellett

Fotó: Boda L. Gergely

Csendőrök igazoltatták és nem engedélyezett nyilvános gyülekezésért bírságot helyeztek kilátásba azoknak, akik kedd délután részt vettek a Skócia függetlenségét támogató megmozduláson a marosvásárhelyi Színház téren.

Gáspár Botond

2014. szeptember 16., 20:112014. szeptember 16., 20:11

2014. szeptember 16., 20:172014. szeptember 16., 20:17

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt támogatásáról biztosítja a szeptember 18-án sorra kerülő, Skócia függetlenségét eldöntő népszavazást. Ennek kifejezésére Marosvásárhelyen (is) kedden délután a Színház térre várták azokat, akik úgy érezték, hogy jelenlétükkel is ki akarják fejezni támogatásukat.

Az eseményt villámcsődületként (vagyis spontán és rövid ideig tartó gyülekezésként) tüntették fel, és negyed órásra tervezték, a helyszínen már fél hattól megjelent csendőrök azonban több résztvevőt igazoltattak, és pénzbírságot helyeztek kilátásba, szerintük ugyanis nem flashmobról van szó, hanem be nem jelentett, engedély nélküli nyilvános gyülekezésről. A helyszínen tartózkodott a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean is, aki elmondta: az 1991. évi 61-es számú törvény értelmében háromnál több személy esetében már gyülekezésről beszélhetünk – a Színház téren mintegy 20-25 személy jelent meg, hogy kinyilvánítsa szimpátiáját Skóciával és függetlenségi törekvésével szemben –, és nem spontán összegyűlt tömegről van szó, hanem tervezett eseményről, amelynek szervezői beazonosíthatóak és előre hirdették a rendezvényt. A megmozdulást a magyar ajkú gyülekezők és a karhatalmiak közötti szóváltások tarkították, negyed óra elteltével a csoport feloszlott.

A Skócia függetlenedési törekvése melletti kiállásról az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke, Cseh Gábor elmondta, azért tartották fontosnak megszervezni az eseményt, mert a csütörtöki skóciai referendum precedens értékű lehet, amennyiben az igenek lesznek többségben. Ez ugyanis azt jelentené, hogy új állam jönne létre Európa térképén, és amint az EMNT plakátja is hirdette: „A ti döntésetek a mi jövőnk is”. „Skóciában a függetlenség a cél, és nem az autonómia, mint Székelyföldön, de valahol hasonló a kettő a közösség önrendelkezése, önazonossága, megmaradása szempontjából. Ha a skót lakosság többsége igennel szavaz, akkor az Nyugat-Európa és az Európai Unió békés, demokratikus rendezésének előmozdítója lehet, ami segíti Székelyföld autonómia-törekvését is” – fogalmazott Cseh Gábor. Az EMNT egy időben hat erdélyi, közöttük négy székelyföldi városban szervezett villámcsődületet: Nagyváradon, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen.

Pénzügy és nyersolaj

Skócia a Brit-sziget északi harmadát foglalja el, mintegy 800 sziget tartozik hozzá, fővárosa Edinburgh, Európa egyik legnagyobb pénzügyi központja (!), becsült lakossága 5,2 millió, az egy főre jutó GDP 39 680 dollár (Romániában 9291 dollár). A skót felségvizek alatt rejlik az Európai Unió egyik legnagyobb nyersolajtartaléka (!). A Skót Királyság 1707. május 1-jéig független állam volt, ekkor azonban az Acts of Union politikai unióba vonta az angol királysággal, és ezzel létrejött Nagy-Britannia. Skócia továbbra is külön állam, és saját törvénykezéssel rendelkezik. A skót törvények, a skót oktatási rendszer és a Skót Egyház volt az a három sarokkő, amelyek biztosították a skót kultúra és a skót nemzeti öntudat fennmaradását. A korlátozott önkormányzati jogokat 1990-ben a devolúciós szabályok rögzítették, a londoni parlament által megtartott jogokat az 1998-as Scotland Act részletezi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!